A Google Reader megszűnése miatt itt is ki kell raknom a Bloglovin linkjét, hogy meglegyen a saját blogom is ott...
link
A Bloglovinra való jelentkezést és a többit megtalálod néhány blogon de én lusta mód bemásolok egyett: ezt.
Kérlek ott is kövessetek be!:)<3

Sietek a második résszel! Love you all!!! <3

1. rész

Hétfőn reggel az órám ébresztett fél egykor. Hát igen… végzősök előnye, hogy az érettségi után nem kell bejárni a délelőtti tanításra, csak a délutáni két „művész” órára, hiszen azokból még vizsgák előtt állunk. Már aki jár olyanra. Olyan, mintha két suliba járnék. Én például zeneszerző szakra járok. Énekelni is tudok picit, de nem szeretek mások előtt énekelni, csak ha muszáj. Mivel tegnap este buliztam semmi erőm nem volt felkelni, de kiskutyám Daisy nem hagyta, hogy kimaradjak a suliból. Két lábával az ágy szélére támaszkodott és az orrával a hátamat bökdöste, miközben nyüszögött.

-Jó rendben felkelek… - ültem fel az ágyban morcosan, majd megsimogattam a buksiját – azért köszi.

Kikászálódtam a fürdőszobámba és megmostam az arcom. Egykeség előnye a saját fürdő. Kinyitottam az ablakot és megnéztem milyen idő van kint. Napsütéses, de fúj a szél, tehát a kedvenc szerelésembe öltöztem. Fehér újatlan kék kockás inggel és farmer sorttal, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Lekocogtam a lépcsőn és körbenéztem, de sehol senki. A hűtőn anyu hagyott nekem egy üzenetet „Jó reggelt Catty kicsim! Az ebéded a hűtőben találod. Este későn jövök, apáddal rendeljetek valami kaját én a bent vacsizom. Puszillak! xxAnyu”. Gyorsan megkajáltam majd kiengedtem Daisyt a ház mögötti udvarra. Felszaladtam a táskámért, majd vissza és felkaptam a nike-m és a gördeszkám és elindultam. Mivel nem szerencsés dolog fülhallgatóval a füledben közlekedni az utcán ezért hangosan indítottam el zenét a telefonomról és zsebre vágtam. A suli szerencsére három utcányira van ezért gyorsan ott vagyok, főleg ha deszkával megyek. Mikor befordultam a suli utcájába kiabálásra lettem figyelmes.

-Cat! Cat várj! Cat! – kiabált valaki mire megálltam és megfordultam.

-Szia Sophie! – mosolyogtam egyet barátnőmre, aki lihegve ért mellém. Ő a legjobb barátnőm mióta tavaly év elején szakítottam Troy-jal. Addig Troy társaságában lógtam, akiknek nincs a legjobb hírük a környéken. Egy évig jártam vele és abban az időben mindenkivel rosszban voltam, mert rossz szemmel nézték, hogy vele vagyok. Majd jött Sophie és minden rendbejött és anyuékkal is kibékültem.

-Az út-cha vé-ghé-ről fu-tot-tam ih-dá-ig – támaszkodott a térdére, majd vett egy nagy levegőt és kiegyenesedett – de beértelek – mondta már rendesen. Sophie 2 utcányira lakik innen, de tőlem pont az ellenkező irányban. Innentől felkaptam a deszkám és együtt mentünk be a suliba, ahol elég üresek voltak a folyosók, mivel ez az ebédszünet és mindenki a kertben ebédel ilyen jó időben. Egyszer csak meghallottam a szipirtyó(igazgató helyettes) hangját.

-Miss Davis azonnal álljon meg!

-Jó reggelt Mrs. Peterson! – kiáltottam, miközben 180 fokos fordulatot vettem.

-Egyáltalán nincs jó reggelem… Mit tudsz a hétvégén elszabadult nyulakról a focipályán?

-Hogy mi? Hát ez borzalmas… - kaptam a számhoz a kezeimet.

-Ugyan ne játssza meg magát Miss Davis tudom, hogy maga volt, úgyhogy mivel reggelente semmi dolga délben várom az elzáráson! – nyújtott át egy kék cetlit.

-Nem én voltam! De persze tessék csak engem megbüntetni – tettettem felháborodást, de persze, hogy én voltam! – Holnap találkozunk! – intettem és elindultam a zeneterem felé.

-Nem unod még? – kérdezte nevetve Sophie.

-Soha! És már csak egy hónapot kell kibírnia…

-Pezsgőt fog bontani, amikor elmész…

-Pontosan! De, hogy fog hiányozni a vörös feje… - nevettem. Sajnos el kellett válnunk mivel Sophie nem a zene terén remekel, hanem az írás és előadó művészetben és emellett kitűnő érzéke van a divathoz. Beléptem a zeneterembe, ahol az egész zenei részleg gyülekezett. Picsába megint valami közös feladat… Ledobtam magam egy fal melletti székre és vártam az óra kezdetét. 2 perc múlva bejöttek a tanárok Mrs.Artmenson és Mr.Roberts. A DJ-sek tanára és a zenekarosoké nem jöttek (?).

-Szervusztok Kedveskéim! – köszönt óriási vigyorral a száján Mrs.Artmenson.

-Sziasztok! – intézte el normálisan Mr.Roberts. Szerencsére én hozzá járok…

-Csókolom! – köszöntek kórusban a többiek.

-Cső… - motyogtam magamban.

-Nos, azért kezdjük az első órát így egyben, mert meg kell beszélnünk a vizsgáitokat… - kezdte Mr.Rroberts.

-Jaaaj nagyon izgalmas lesz – lelkesedett a másik – 4 vizsgátok lesz. Először az „improvizáció” vizsgátok lesz, amin kaptok egy dalt és azt a saját stílusotokhoz kell átalakítani. Tudjátok ilyet már csináltunk sokszor. Aztán jön a „csapatmunka”, amihez párokat alakítotok és egy sztárvendéget is kaptok és csapatban kell előadnotok egy dalt. Erre persze előre felkészülhettek. Majd az egyéni produkció és végül a zenetörténelem dolgozat.

Miután befejezte a monológját vagy a fél csapat feltette a kezét.

-Tudom gyerekek, hogy sok kérdésetek van, de előbb alakítsuk ki a párokat és utána a saját csoportkörünkben megbeszéljük a dolgokat rendben? – kérte Mr.Roberts, mire a legtöbb kéz leereszkedett kivéve egy.

-Igen Christina drága? – szólította fel a szöszit Mrs.Artmenson.

-Én Catherinnel leszek! – mondta, mire felkaptam a fejem.

-Felejtsd el Hercegnő!! Én többet nem dolgozom veled! Egyszer is bőven elég volt…

-Rendben akkor Christina drága és Catherine… Következő? - jegyzetelt a tanárnő.

-NEM! Én nem akarok vele lenni!! – álltam fel.

-Ugyan Catherin, olyan jól jársz az én Christinámmal… - pillantgatott szeme fényére.

-Nem, dehogy!

-Már felírtam ez marad és kész, most kérlek, ülj le… - nézett szúrós szemekkel. Ahha persze… Nem erről van szó, csak amit a drágalátos kis Christina akar, az van. És ennek köszönhetően szenvedhetek egy hetet Miss Hisztérikával… Mi jön még? Fogadjunk sztár vendégnek is valami szőke hisztis csajt kapok, akinek ez túl magas, ez mély, ez izé… és minden baja van és elrontja a számaimat…  Ja és még Christina beszervezte az egyik bandát, hogy majd ők játszanak. Fél óra alatt kialakítottuk a párokat, majd feltehettük a kérdéseinket. Az impro résszel nem lesz gond. Adnak egy számot, beküldenek egy terembe és ott ötletesen át kell íri a szöveget. A csapat munkában írnom kell egy számot, amit ők előadnak. Én a zenére kapom a jegyet ők az előadásra. Az egyénin nekem csak egy számot kell leadnom, amit el is énekelhetnék, de megkérhetek bárkit, hogy adja elő, amit írtam, hisz csak a szám számít az előadó személye nem. És végül a doga, amit a kis újamból is kirázok. A második órán szabadfoglalkozás volt és a tanár meg körbe járkált és nézte a munkáinkat. Órák után Sophieval találkoztam a suli előtt.

-Na, mesélj nálad mi lesz? – kérdeztem.

-Impro, csapat, egyéni és egy teszt. Nálatok?

-Detto. És most melyik tábort erősíted írók vagy előadóművészek?

-Oooo hát az örök szerelmemet, az írókét.

-Helyes, helyes! Itt elválnak útjaink, mert megyek deszkázni – mutattam arra amerre menni fogok.

-Rendben. Vigyázz magadra!!

-Igyekszem – kacsintottam és elindultam. A pályán most nem volt senki, ami eléggé meglepett, de örültem neki, mert így hangosan hallgathattam a zenémet. Másfél órát deszkáztam, ezért fél hatra értem haza.

-Megjöttem! – kiáltottam, miközben Daisy üdvözölt.

-Szia Catty szívem! Mit együnk vacsorára? – dugta ki a fejét a nappaliból.

-Hmmm… Pizza?

-Benne vagyok! Szokásos?

-Ahham – bólintottam – de még nem vagyok éhes…

-Én sem. Hétkor jó lesz?

-Igen! Addig meg lemegyek – mutattam a lépcső melletti ajtóra.

-Rendben kincsem! Majd szólok, ha megjött a pizza.

-Oké köszi! – nyomtam egy puszit az arcára és lementem a stúdiómba. Ez a helyiség eredetileg pince volt, de miután 3 éve ideköltöztünk és minden nap zenét kevertem próbáltam és hasonlók, amitől zengett a ház, apuék megelégelték és karácsony-szülinapi ajándékra átalakították nekem a pincét. Most már egy hangszigetelt szoba, amiben a keverőpultom mögött van egy üveggel elválasztott rész ahol hanganyagot lehet felvenni és egy zenekar is beférne. Bárcsak lenne… Ezen kívül van még egy asztal a hátam mögött ahova a nasit meg italt pakolok jó messze az elektronikus cuccoktól. Ez az asztal alatt van egy mini hűtő, az italoknak. És az egész szoba tele van papírokkal amin dalszöveg illetve dallam foszlányok találhatók. Ez az én szentélyem, ahova még anyuék sem jönnek le és nem is engedek be senkit. Elmerültem egy új szám készítésében, amihez a zenét a gépen raktam össze, amikor apa csengetett. Igen, van egy csengőm mivel ha megy a zene nem hallom ha kopognak vagy lekiabálnak, amit apuék megelégeltek, ezért beszereltek egy csengőt. Így nem kell lejönniük és én is meghallom. Félbehagytam a munkát és felszaladtam.

-Pizzaaaaa – mentem be a konyhába, ahol apu épp hozta a kést és a kechupot.

-Egy sonkás,kukoricás neked – tolta elém a dobozt – és egy kolbászos nekem – húzta maga elé a másikat.

-Jó étvágyat! – estem neki a pizzámnak – Auuuch… - ejtettem ki a kezemből.

-Vigyázz meleg… - nevetett apu.

-Naaa ne nevess ki…

-Jólvan bocs… Na és mi volt a suliban?

-Öööö semmi?

-Ja persze… Na kivele!

-Áhh… Csak holnap kicsit korábban megyek suliba.

-Catherine mit csináltál megint? – váltott szigorúbb hangnemre.

-Csak a hétvégén megnéztem a suli állatsimogatójában a nyuszikat és véletlenül kiszaladtak a focipályára…

-Ezért ööö… - gondolkodott – Áhh mindegy csak anyádnak ne szólj róla… - harapott a pizzájába.

-Ezt megbeszéltük – nevettem. Hát igen, apu is ilyen volt gyerekkorában, hogy imádott szívózni másokkal szóval nem szokott megbüntetni. Anya viszont nem ért meg minket.

-Viszont ma elmondták milyenek lesznek a vizsgák…

-Igen? Na, mesélj!

Elmeséltem apunak mindent és pont végeztem mire megettük a vacsorát.

-Szóval nem szereted ezt a Christina lányt…

-Nem hát! Miss Gazdag Pi…

-Vigyázz a szádra lányom!

-Jó bocs, de akkor is az…

-De te meg ügyes vagy és ezzel a feladattal is megbirkózol!

-Remélem is! Köszönöm a vacsorát apu! Valami istenien főzöl!

-Egészségedre!

-Visszamentem. – intettem és távoztam. Tízig alakítgattam a számon, mire végre készen lett, de még az éneket fel kell vennem hozzá. Fáradt voltam, úgyhogy felmentem lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.

Másnap nem tudtam sokáig aludni és kilenckor felkeltem. Úgy döntöttem, hogy nem árt egy kis testmozgás, úgyhogy elmentem Daisyvel futni. szegénykém már nagyon öreg és nem olyan fitt, ezért csak lassan kocogtunk egy kört a kis utcákban és visszaengedtem a lakásba majd én még futottam egy húsz percet. Az egyik utcában futottam, amikor egy limuzin gurult el mellettem, amit sikoltozó rajongók követtek. OMG kik ilyen elvetemültek? És még jobb kérdés, hogy kik miatt? Nem érdekelt sokáig mert lekanyarodtam az utcáról és hazafele vettem az irányt. Otthon lezuhanyoztam, majd elfogyasztottam az ebédem. Ma már az órákon Christinnel kell próbálnom, úgyhogy viszem magammal a gitárom és a laptopom is. Miután felkaptam a táskám és a gitárom lerobogtam a lépcsőn és elindultam büntetésbe.

-Csókolom! – kiabáltam miközben benyitottam Mrs.Peterson irodájába.

-Nem vagyok süket és kopogni esetleg? – nézett fel az irataiból.

-Köszönni esetleg? – kérdeztem vissza, majd benyitottam az irodájából nyíló terembe és elfoglaltam a helyemet. Hátul a középső pad persze. A banya már be sem jött elmondani a „Csendben foglald el magad” dolgot, mert tudja, hogy úgysem tartom be. Letámasztottam a gördeszkám, óvatosan leraktam a táskám, mert benne van a laptopom és leültem a székre. A lábaimat felraktam az asztalra és az ölembe húztam a gitárom. Elkezdtem játszani a tegnapi számomat és dúdolgattam is hozzá,majd mégtöbb saját számot játszottam és pár ismertebbet is. Pik-pak elrepült az az egy óra. Kifele menet elvettem a telefonom az asztalán lévő kosárból, amit befelé tettem oda.

-Legközelebb! – intettem és kimentem.

-Na, ma mivel ütötted el az időt? – kérdezte Sophie, aki kint várt már rám, mire meglóbáltam a gitárom – juuuj kész van már az új szám? – kérdezte.

-Bizony!

-Majd mutasd meg!

-Mikor nem szoktam? – nevettem.

-Igaz!

A maradék 15 percet a szünetből elbeszélgettük.

-Megyek, mert ma jönnek a hírességek és Mrs. Hisztérika kiakad, ha elkésem… - mondtam kedvetlenül.

-Christina a párod?

-Ja…

-Részvétem!

-Köszi! Amúgy neked ki?

-Loretta.

-Az…

-Nem ismered – vágott a szavamba mosolyogva, mert tudta mit akarok.

-És az jó nekünk?

-Nekem igen. Neked nincs jelentőssége…

-Jaj jó tudod, hogy értettem…

-Tudom persze – nevetett.

-Na, de tényleg megyek! Szia Tündérlány!

-Juuuuuuuj – csillogott a szeme – szia Tündérsrácom! – integetett.

Útközben futottam össze Christinaval.

-Ó pont téged kereslek! – lelkesedett.

-De jó nekem…

-A 422-ben próbálhatunk egész héten.

-Hogy mi? De hát az a legjobban felszerelt terem!

-Pontosan! Profi munkához, profi hely kell! Na, indulás!

-Bocsánat őrnagy asszony… - forgattam a szemem.

-Tessék?

-Semmi…

Mikor beléptünk én babonázva néztem a sok profi hangszert és a 7(?) mikrofont a kis emelvényen, ami előtt a keverőpult volt. Mindegy biztos valami csapat volt itt tegnap. Gondolataimból Christina zökkentett ki.

-Gyere már! Segíts skálázni! – nyávogott.

-Jövök nyugi...

Christina már az egyik mikrofon előtt ált, ami ugyan még nem volt bekapcsolva, de nem zavarta.

Leültem a keverőpult elé és ölembe vettem a gitárom és gyorsan behangoltam.

-Mehet?

-Igen! – húzta ki magát, mire megadtam az első hangot, amit követett. Egyre magasabb hangot adtam, majd vissza, amikor bejött Mrs.Artmenson.

-Szervusztok Kedveskéim! – köszönt, amitől én rosszúl vagyok.

-Csókoloom! – köszönt Christina.

-Hello! – böktem oda, de nem érdekelte nagyon.

-A szárvendégek az igazgatónővel beszélnek és pár perc múlva elindulnak a kiosztott csapataikhoz. Ti csak folytassátok a skálázást…

-Rendben, köszönjük! – válaszolt nyájasan Christina.

-Jaj, de szereted… - mondtam gúnyosan.

-Én nem…

-Akkor, miért örülsz neki ennyire?

-Mert például ennek köszönhető, hogy akaratod ellenére velem dogozol…

-Ja tényleg elfelejtettem, hogy te te vagy… Amúgy minek akartál annyira velem dolgozni?

-Mert nem akarok semelyik nyomi „DJ”- vel – mutatta az idézőjelet – együtt dolgozni és a zeneszerzők közül köztudott, hogy te vagy a legjobb…

-Ez most bóknak is tudnám venni, ha nem épp abba kerülne, hogy veled dolgozom…

-Nem érdekel minek veszed… Folytassuk még egy egyenes sort, majd dallamokat.

-Igenis… - forgattam a szemem és folytattuk a skálázást. Ezt újabb ajtónyitódás zavarta meg és valakik nagy röhögve bevonultak bunkón kopogás nélkül. Christinába beleszorult a hang, amit épp énekelni akart. Valaki röhögése tisztán kihallatszott a többiek közül és kicsit ismerős is volt. Hátrafordultam, hogy lebasszam az érkezőket, de én is meglepődtem. Megláttam a srácot akivel 3 éve nem találkoztam…

-Elnézést, csak… Catherin? – kérdezte és az ő arca is meglepett volt.

-Csoda hogy felismersz… - nevettem és letettem a gitárom és felálltam.

-100 év múlva is felismernélek…

-Háth… ebbe lenne belekötni valóm…

-Jaj istenem gyere már ide!!

Nem is kellet több végre a nyakába ugorhattam és szorosan megöleltem és egy könnycsepp is lecsordult a szememből, amit észrevétlenül letöröltem.

-Nagyon hiányoztál! – mondta.

-Te is, de mi lett veled? – kérdeztem, arra utalva, hogy 3 éve nem érem utol és ő sem hívott.

-Várjunk csak! – jött le a színpadról Tina – Catherine te mióta ismered Harry Stylest???