Az első két napot otthon töltöttem a szüleimmel. Rengeteget meséltem
nekik és megmutogattam a fényképeimet. Anyuék persze azonnal találkozni akartak
Nate-el ezért áthívatták velem szerdára vacsorára. Persze engem még emésztett a
bűntudat a Los Angeles-i buli miatt és nem tudtam, hogy elmondjam –e neki.
Sophie is főleg a családjával volt, de ragaszkodott hozzá, hogy minél hamarabb
átjöhessen. Ahogy beléptem a szobába nyomomban vele bezárta az ajtómat és rám
parancsolt.
- Ülj le! – mutatott az ágyamra.
- Oké… Nyugalom! Minden rendben van? – ráncoltam a szemöldököm és
törökülésben felültem az ágyamra.
- Velem persze! De veled közel sincs… - ült le velem szembe.
- Hogy mi?
- Ne add az ártatlant. Ismerlek és tudom, hogy bajod van még ha te nem
is. Bár most kizárom azt a lehetősséget.
- Oké… És ezt mind onnan tudod, hogy…
- A buliról úgy menekültél el, mintha láttál volna egy gyilkosságot.
Olyan feldúlt voltál, de tagadtad és jobbnak láttam, ha nem vitatkozom. A
repülőn ott sírtál mellettem, csak azt hitted alszom, de láttam. Van egy olyan
sejtésem, hogy Zaynhez lehet köze, de azt úgy is letagadod… Szóval most szépen
te fogod elmondani, hogy mi a bajod, hogy segíthessek megoldani. – komolyan
nézett rám én meg köpni, nyelni nem tudtam csak szorosan megöleltem.
- Öhm… oké… - próbáltam össze szedni a gondolataimat, miután
elengedtem.
- Kezdjük a bulival oké? – mosolygott megnyugtatóan.
