48. rész

Kimásztam az ágyból, kicsit rendbe szedtem magam a fürdőszobában, míg barátnőm elővette a kedvenc otthoni ruháimat. Egy szürke melegítő gatyát és fehér ujjatlant, amire egy piros karácsonyi pulcsit húztam. A konyhához közeledve örömmel hallottam, hogy Harry jóízűen nevet.

- Ne nevess! Tudod, hogy fáj, ha leesel egy fáról?! – mondta kissé sértődötten Zayn.

- Miért nem használtad a pótkulcsot, mint mi? – kérdezte a másik.

- Hogy mit?

- Van egy kulcs a lábtörlő alatti deszka alatt nem tudtad? – válaszolt a barátnőm.

- Miért nem mondtátok ezt előbb? Mindegy is. Együnk! – csapta össze a kezeit.

- Éhen halok… - tettem a korgó hasamra a kezemet.

- Az jó, mert jó kis sajtos omlettet csináltunk – karolt át Harry.

- Szuper! Imádom!

- Tudom. – válaszolt egyszerre a két fiú mire én meglepettségemben a barátnőmre néztem, aki elnevette magát.

- Micsoda talpnyalóid vannak… - mondta, mire mind két fiú felmordult, de ő csak tovább nevetett.

Miután meg reggeliztünk – ami egyébként tényleg isteni volt – elpakoltuk a szennyest és egy bögre kakaóval letelepedtünk a kanapéra.

- És mit csinálunk ma? – kérdezte Zayn.

- Én nagyon örülök, hogy itt vagytok tényleg, de nincs semmi dolgotok így a karácsony kellős közepén? – kérdeztem - Nem akarok senkit feltartani…

- Miért? Te is mész… - kezdte Sophie - o ooo tényleg… Te most szabad vagy. És a szüleid?

- Holmes Chapelben vannak a karácsonyi programokon.

- Tökéletes! – pattant fel Harry - Catty csomagolj! Haza megyünk.

- Tetszik a lelkesedésed, de kifejtenéd a tervet? – néztem rá.

- Sophieval este mentünk volna, de így indulhatunk most is. Egy egész programom van mára. Benne vagytok? Haver te is jössz ugye? – nézett Zaynre.

- Persze, majd onnan megyek haza reggel… - válaszolt.

- Csomagolok útravalót – állt fel a barátnőm, mint egy rendes anyuka.

- Mami tudod, hogy én héj nélkül kérem a kenyeret ugye? – ugrattam.

- Te csak héjat kapsz! – mondta és kinyújtotta a nyelvét, mire felnevettem.

**

Mikor kiszálltam Zayn kocsijából Harryék háza előtt mélyen beszívtam a friss otthoni levegőt. Zayn fogta a csomagjainkat és barátja után elindult a házba, ahonnan mézeskalács illat és vidám hangzavar szivárgott ki a nyitott ajtón. Úgy tűnt épp egy party közepére érkeztünk meg. Apáék a nyakamba borultak és bizonygatták, hogy nagyon örülnek, hogy itt vagyok, de nem kérdezték miért nem épp Nate-tel vagyok az ő szüleinél. Utána köszöntem Anne néninek, aki épp Zaynt kínálgatta édességgel, majd Gemmát is jól megszorongattam.

- Oké anyu most már dagadtak vagyunk az isteni mézeskalácsodtól, de mennünk kell… - mondta Hazz teli szájjal.

- Kicsim még csak most jöttetek… - panaszkodott Anne.

- Nem baj mami megyünk, de a vásárra majd együtt megyünk este. - ígérte meg, majd puszit nyomott édesanyja homlokára, aki ezzel az ígérettel meg volt elégedve. Hosszú búcsúzkodás után beültünk Harry kocsijába, aki még mindig nem árulta el mit fogunk csinálni.

- Rendesen felöltöztetek? – kérdezte a sofőr.

- Persze haver és már majdnem bekapcsoltuk idefele a légkondit fűtés helyett… - válaszolt Zayn mellőlem a hátsó ülésről.

- Édesem most már elárulhatnád hova megyünk… - próbálkozott Sophie, mikor beparkoltunk a sportcsarnok előtti parkolóba.

- Catty? – fordult hátra vigyorogva.

- KORCSOLYÁZUNK! – kiáltottam és kipattantam a kocsiból.

- Te tudtad? – kérdezte sértődötten a barátnőm.

- Nem, de ismerem a sport csarnokot…

- Az őslakosság előnye – szólalt meg Zayn, mire Sophie felnevetett.

Elindultunk az építmény felé, ahol szerencsére csak egy-két ember állt sorban a pénztárnál. A srácok megvették a jegyeket és elindultunk a kölcsönző felé, ahol kaptunk korcsolyákat. Mikor már teljesen felszerelkeztünk totyogva elindultunk a pálya felé. Örömmel láttam, hogy nincs nagy tömeg. Harry lépett elsőként a jégre és amint megtalálta az egyensúlyát nyújtotta a kezét Sophienak és őt is lesegítette, majd engem is.

- Sophie Harryvel mész vagy velem? – kérdeztem barátnőmet, aki a lehető legbiztonságosabban korcsolyázik, és ez megmutatkozik a sebességén is.

- Harryvel – ölelte át barátját - Te száguldozz csak, de később velem is jössz pár kört! – adta ki a parancsot.

- Ki nem hagynám. – kacsintottam, majd Zaynre néztem – Te jössz velem?

- Ahham – bólintott és elindulunk.

- Csak óvatosan! – kiáltott még utánunk Hazz, mire vigyorogva hátra fordultam. Tudtam, hogy főleg nekem célozta ezt a mondatot. Legutóbb, amikor együtt korcsolyáztunk úgy elestem, hogy megrepedt a csont a karomban. Átverekedtük magunkat a belső ívhez, ahol a gyorsabbak köröztek és csatlakoztunk. Jó néhány kör után szóltam Zaynnek, hogy kicsit pihenek és besoroltam a nyugodtan korcsolyázók közé. Pár pillanat múlva Zayn is ott termett mellettem.

- Mi van elfáradtál? – kérdezte.

- Nem, csak rám jött az aranyhal az akváriumban érzés… - mondtam, mire felnevetett.

- Nagyon szépen korcsolyázol… Van olyan sport, amiben nem vagy jó?

- Nem nincs! – vágtam rá, majd elnevettem magam – Na jó nem… A röplabda nem az erősségem. Meg a tenisz, floorball, sakk és még sorolhatnám.

- Sakk? – nevetett fel.

- Igen. Az egy extrém sport kérlek szépen… - magyaráztam teljesen komolyan - Bármikor kinyomhatja az ellenfél a szemedet az egyik bábuval. – na, ezen még jobban nevetett.

- Catty! – kiáltott rám Harry, a hátam mögül mire lelassítottunk és bevártuk őket.

- Hello! – köszöntem vigyorogva – Gyere babám elviszlek egy körre. – karoltam a barátnőmbe.

- Juuuuj oké – örült a hírnek.

- Addig mi nyomunk egy versenyt – vágta hátba Zayn a haverját, aki lelkesen bólogatott és a következő pillanatban már ott sem voltak.

- Jól érzed magad? – kérdeztem a barátnőmet.

- Nagyon! – bólintott – De látom te sem unatkozol. Nagyon cukik vagytok…

- Sophieeee ne kezd! Most, hogy nincs Nate visszatérsz Zaynhez? Tudod, hogy csak barátok vagyunk.

- Tudoooom… De attól még édesek vagytok együtt. De nem tukmálok rád semmit csak elmondtam, amire gondolok.

- Jól van. – mosolyogtam.

Később mikor a srácok visszajöttek úgy döntöttünk pihenünk egy kicsit és kimentünk a büféhez. Vettünk egy kis nassolni valót illetve Zaynnel mi forralt bort kértünk, míg a többiek forró csokit ittak. Hazz azért, mert ő vezet Sophie, pedig nem nagy alkoholfogyasztó. Beszélgettünk és hangosan nevettünk, amivel felhívtuk magunkra a figyelmet. Néhány fiatal lány kicsit megszeppenve, de odajött hozzánk, hogy aláírást kérjenek illetve fotózkodjunk. Mikor végeztünk a lányok izgatottan sutyorogva vonultak vissza a csoportjukhoz.

- Úgy érzem körülbelül fél óránk van, míg ideér az utánpótlás… - mondta Harry.

- Akkor gyorsan menjünk még pár kört – kértem.

- Benne vagyok! – értett egyet Zayn és kiitta az utolsó kortyot a poharából, majd elindult a pálya felé.

- Én inkább megvárlak titeket itt – mondta Sophie és leült a pálya melletti padra.

- Biztos vagy benne baby? – kérdezte Hazz.

- Persze menjetek! – válaszolt a barátnője, mi pedig elindultunk.

Rendeztünk egy kis bajnokságot, amit nagyon szoros küzdelem után megnyertem. Mikor visszamentünk Sophiehoz eljártam neki a győzelmi táncomat a jégen, de nem figyeltem eléggé és nekimentem Zaynnek. Természetesen mindketten jó nagyot estünk. Szerencsére egyikünknek sem lett semmi baja.

- Erről most már igazán leszokhatnál… - nevetett az áldozatom.

- Bocsánat! – pirultam el teljesen, ahogy olyan közelről nézett rám azokkal a csillogó szemeivel.

- Semmi gond, túlélem. – tápászkodott fel, majd felsegített.

Harrynek igaza volt és pont akkor érkezett egy csapat lány a sportcsarnokhoz mikor mi elhajtottunk. Rossz érzés volt, hogy így elmenekültünk előlük, de most nekünk is szünet van és szeretnénk kihasználni.

Korcsolyázás után Hazz ígéretéhez tartva magunkat este a családdal együtt mentünk el a karácsonyi vásárra, ahol anyuék mindenféle kacatot összevásároltak, míg mi gyerekek csak ettünk és ittunk. Mivel sétálva érkeztünk mind nyugodtan ihattunk forralt bort és még Sophie is csatlakozott az alkoholizáláshoz. Mikor hazamentünk elkapott minket a nosztalgia és nagy activity party-t tartottunk. Szülők a gyerekek ellen, mint régen. Természetesen lealáztuk a szülőket, mire ők bemondták az unalmast és a fáradtságra hivatkozva takarodót fújtak.

*Zayn szemszöge*

Másnap reggel simogatást éreztem a karomon, majd meghallottam, ahogy egy kellemes hang a nevemet suttogja. Lassan felismertem a hangot és kinyitottam a szemeimet, hogy a szürkeségben meglássam Catet ahogy a kanapé mellett guggol és elmosolyodik.

- Jó reggelt álomszuszék!

- Hány óra? – nyöszörögtem. Köztudottan nem vagyok korán kelő típus. És a

- Reggel 6. Na kelj fel, mutatni akarok valamit… - nógatott.

- Jesszusom Cat! És nem lehet ezt megejteni úgy 2-3 óra múlva?

- Nem. – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, majd lágyan folytatta – Hidd el ilyen szépet még életedben nem láttál. Kapsz 10 percet addig én csinálok teát az útra és vagy jössz vagy nem. – vonta meg a vállát és felállt – De a kocsidat így is úgy is kölcsönveszem. Köszi! – nyomott egy puszit az arcomra, majd kiment a konyhába. Végig simítottam az arcomon, ahol az ajkai forró nyomot hagytak pár pillanattal ezelőtt, majd még több ilyen csók reményében felültem a kanapén. Még kómás állapotban, de sikerült felöltöznöm és követve a fényt kimentem a konyhába Cat után.

- Hidd el nem bánod meg. – mosolygott még mindig és máris igaza volt.

- És elárulod hova megyünk? – kérdeztem.

- Meglepetés. – fordult vissza a pulthoz és elkezdte termoszba önteni a teát.

- Ti holmes chapeliek nagyon titokzatosak vagytok… – céloztam Harry meglepi programjára, mire felnevetett.

- Ide adod a kulcsokat? – kérdezte miközben elsüllyesztette az üveget a táskájában.

- Tudok vezetni. – mondtam mire felnézett rám.

- És tudod hova kell menni?

- Ott a pont. – halásztam elő a kulcsokat a zsebemből, mire elvigyorodott. Oda nyújtottam, de mielőtt elvette volna vissza rántottam őket – De… úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére.

- Pasik… – forgatta meg a szemeit – Ne aggódj nem áll szándékomban tönkre tenni.

- Oké – adtam át a kulcsokat, majd elhagytuk a házat.

Egy ideig a városban haladtunk, majd egyre elhagyatottabbá vált a terület végül egy farmra lyukadtunk ki.

- Walkerék nagyon tisztán tartják a tanyát, de azért nézz a lábad elé. – javasolta, mire csak bólintottam, majd kiszálltam a kocsiból.

- És most? – kérdeztem.

- Ellopunk egy lovat – kacsintott, miközben átsétált az én oldalamra.

- Mi van? – kérdeztem vissza mire jóízűen felnevetett.

- Nyugalom csak vicceltem. Tegnap a vásárban összefutottunk és megengedték, hogy elvigyünk két lovat.

- Akkor jó.

- Na gyere! – ragadta meg a kezem és az istálló felé vezetett – Mellesleg tudsz lovagolni?

- Életemben nem ültem ilyen négylábú bestián… - válaszoltam kissé rémülten, amikor elért az agyamig, hogy mi is lenne a feladat.

- Tényleg? De nem félsz tőlük ugye?

- Hát randira nem vinnék egyet sem… - erre megint nevetni kezdett.

- Amíg a humorérzéked megvan addig biztos nincs baj. De azért megkérdezem, hogy van kedved lovagolni?

- Hogy a fenébe ne! – vágtam rá, pedig kicsit tartottam a dologtól.

Bementünk az istállóba, ahol négy boxban álltak a szebbnél szebb lovak. Cat egyenként köszönt nekik és a zsebéből előhalászott kockacukorral kényeztette őket. Csodálatos volt nézni, hogy milyen kedvesen bánik az állatokkal. Az első boxból kivezetett egy éjfekete lovat és kikötötte.

- Gyere ismerkedj meg Fantommal. – hívott oda – Ő lesz az útitársad. A neve ellenére Ő a világ legszelídebb lova… - simogatta nyakát, miközben az a fejét Cat vállának dörgölte.

- Látom szeret téged… - jegyeztem meg.

- Pici kora óta ismerem. Csak rég voltam itthon… - sütötte le a szemét egy pillanatra, majd visszatért a jókedve, amikor odaléptem mellé.

- Nem harap? – kérdeztem félszegen, miközben nyújtottam a kezem, hogy megsimogassam.

- Dehogy… Gyere segítek. – fogta át a kezem és a ló nyakára helyezte, majd együtt simogattuk tovább. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy kis erőfeszítésembe telt volna, hogy megcsókoljam. Nem is figyeltem az állatra csak Catet, ahogy a szemével követi a kezünk mozgását. Majd lassan felém fordult és a szemembe nézett. – Látod? Nem is olyan ijesztő… - suttogta a mondtat végét. Lelassult a kezünk mozgása, ahogy elvesztünk egymás szemében és elkezdtem visszafelé számolni magamban, hogy megcsókoljam. De amikor kettőnél tartottam Fantom megbökte a mellkasomat, majd az arcomat a pofájával így elrontva a pillanatot, hisz Cat újra az állatra figyelt.

- Te kis követelőző… - vakarta meg a ló fülét – De most elég a kényeztetésből, mert elkésünk… - mondta és hozzá látott az állat felnyergeléséhez, míg én csak figyeltem az aprólékos munkáját. Minden övet és csatot kétszer is ellenőrzött, hogy nem lazulnak e ki és, hogy a lónak is kényelmes e. Majd kivezetett egy gesztenyebarna színű lovat, Fügét és őt is felnyergelte.

- Rendben! Kész vagy, hogy lóra ülj? – vigyorodott el.

- Haver az életemet bízom rád! – beszéltem a lóhoz, miközben megsimogattam a nyakát, majd Cat mellé léptem.

- Oké, ha a bal lábadat beakasztottad rugaszkodj el és lendítsd át a másik lábad. Közben kapaszkodj a nyeregbe… - magyarázta – Ne félj, Fantom meg se fog mozdulni.

- Azt hiszem ez még menni fog – bólintottam, majd mindent pontosan úgy tettem, ahogy mondta és pillanatokon belül a ló hátán találtam magam.

- Biztos ez az első alaklom? Nagyon profin csináltad! – dicsért meg a lány.

- Jó tanárom van. – kacsintottam rá és még a gyér világítás mellett is mintha enyhén elpirult volna.

- Öhm… most gyorsan megyünk egy kört kint, hogy megszokd a dolgot. – oldotta el a kantárt és a kezében fogva elkezdett kivezetni minket az istállóból. Egész érdekes élmény volt lovon ülni. Az elején férfiasan bevallva féltem, hogy leesek, ahogy a ló ficánkol alattam, de hamar hozzászoktam. Pár kisebb kör után Cat a kezembe nyomta a kantárt egy gyors útmutatással, majd egy hosszabb kötelet kötött a ló nyakára.

- Nehogy rossz irányba vezesd a lovat – magyarázta meg a dolgot mosolyogva, majd ő is lóra pattant kezében a kötéllel – Akkor indulás! Már nincs sok időnk. – leste meg az óráját.

Kicsit félelmetes volt a sötétben lovagolni, épp hogy csak pár méterre elláttunk, de szerencsére lassan kezdett világosodni, ahogy a domb teteje felé tartottunk. Mikor felértünk Holmes Chapel látványa tárult elém az éjszakai lámpák fényében.

- Azta! – esett le az állam.

- És ez még semmi! – ugrott le Cat a lováról és kikötötte az ott árválkodó padhoz, majd az enyémet is míg én még mindig rajta ültem – Le tudsz szállni egyedül?

- Szerintem menni fog. – válaszoltam és profi módon utánoztam le.

- A véredben van… - nevetett, míg én zsibbadt lábaimat masszíroztam. Leakasztotta Füge hátáról a táskáját Fantomról pedig egy pokrócot. Felfogtam mi a terve és lesöpörtem a kezemmel a havat a padról, hogy rárakjuk a pokrócot.

- Most már kitalálhatom miért jöttünk? – kérdeztem.

- Nyugodtan! – foglalt helyet és elővette a termoszt.

- Csak nem a napkeltét várjuk?

- Kitűnő Watson! – bólintott, majd elnevettük magunkat.

Forró teát iszogatva, összebújva vártuk, hogy a nap előbújjon. Csendben figyeltem, ahogy az első napsugarak megvilágítják a fehér hóval borított várost.

- Ez elképesztő – adtam hangot a véleményemnek mire felnézett rám csillogó szemeivel.

- Igazam volt vagy igazam volt? – mosolygott, azzal az átkozott szexi mosolyával, amivel az őrületbe kergetett.

- Annyira igazad volt – söpörtem le egy kósza hajtincset az arcáról, majd megcsókoltam.