A srácok koncertje után amilyen gyorsan csak lehet átöltöztünk és
leléptünk a helyszínről és a szálloda felé vettük az irányt. Sophie, Harry,
Zayn és én utaztunk anyuékkal egy kisbuszban és egész úton faggattak minket
Sophieval, hogy milyen a fiukkal turnézni és mikor jövünk már haza. Sophie
mérgesen rám nézett.
- Nem hívtad fel a szüleidet azonnal? – kérdezte. Mivel ő rendes gyerek
és minden héten kétszer beszél a szüleivel nem csoda, hogy mindent elmesél
nekik, és ezt is tartja helyesnek.
- Annyi minden volt, elfelejtettem… - estem pánikba, hogy mindjárt
leordítja a fejem. Bevallom, félek Sophie haragjától.
- Ez nem mentség! Ez nagy dolog, nem lehet csak úgy elfelejteni… –
válaszolta és már egy oktávval megemelte a hangját.
- Miről van szó gyerekek? – kérdezte anyu aggódva.
- Megértem, hogy ez téged zavar, de nem tehetek róla, hogy elcseszett
vagyok! – lettem én is dühös egy picit.
