4. rész

Reggel nem volt gond a felkeléssel, hisz elég korán lefeküdtem tegnap. A lábam már nem fájt annyira szóval pár nap és rendben lesz. Lebicegtem reggelizni és beengedte a kutyát a kertből.

- Jó reggelt Daisy! Hogy van a világ legszebb kiskutyája? – beszéltem hozzá, de hiába vártam nem válaszolt. Micsoda véletlen… Következő állomásom a konyha volt, mégpedig a reggeli miatt. A nap legfontosabb étkezése. Elvileg. Elővettem a kedvenc müzlimet, tejet és már készült is a reggeli. Miután ezzel jóllaktam egy időre felmentem a szobámba. Ránéztem az órára, de még csak fél tízen egy volt, de csak délre kell mennem a rohadt suliba. Futni nem tudok a lábam miatt, ezért inkább csak bekapcsoltam a zenelejátszót jó hangosan, amiből a pedriveomról a kedvenc Miley Cyrus dalaim indultak el, amik megnyugtatnak. Eldőltem az ágyon és csak hallgattam illetve néha énekeltem is.

- Még mindig ő a kedvenced? – kérdezte valaki. Azonnal felültem és a szívem a tízszeresére gyorsulhatott.

- Te mi a francot keresel itt? – kérdeztem Harrytől.

- Öööö téged…

- És, hogy jutottál be? És miért nem hívtál? A szívrohamot hoztad rám Harry!

- Ugyan… ugyan az a rejtekhelyetek, mint Holmes Chapelben… ééés azért nem, mert nem tudtam, hogy ébren vagy-e már…

- Szuper most, hogy látod ébren vagyok mit akarsz?

- Beszélni…

- Nem, nem, nem! Nem mondok neked semmit!

- Ügyvéd jelenléte nélkül mi?

- Te tiszta hülye vagy… - nevettem.

- Nem vitatom, de miért nem mondasz semmit? Nem akarom, hogy mindent felidézz nekem, csak azt az egy dolgot mond el nekem, ami miatt meggyűlölted ezt a Troy gyereket… Figyelj ez a Tina csaj mesélt a srácoknak rólatok és úgy hangzott, hogy jól megvagytok csak mindig valami szar helyre vitt és nem vigyázott rád rendesen… De én nem hiszek el neki semmit addig míg tőled nem hallom. És nem hagylak békén míg nem mondasz valamit. Megértetted? És mivel az igazgató helyettes engem is beidézett büntetésre mivel a lány mosdóban voltam bőven lesz időnk… csak nem tudom miért nem esett le neki, hogy nem is vagyok diák…

Nem bírtam ki és elkezdtem nevetni.

- Mi az? – kérdezte.

- Az a banya behívatott te meg be is mész? – szakadtam a röhögéstől.

- Most miért?

- Igazán rendes gyerek vagy kicsi Harry – simogattam meg a fejét.

- Haha nagyon vicces…

- Ezt eltaláltad.

- Na de most komolyan mond el kérlek… - fűzött továbbra is. Jobbnak látom, ha elmondom neki hiszen, akkor békén hagy és tényleg megpróbálhatom elfelejteni. Nagy levegőt vettem és bele kezdtem.

- Annyiban igaza van Christinának, hogy nagyon boldog voltam vele az elején… aztár már csak azt mutattam. Ugyanis egyik randi sem volt igaz, amin én megsérültem…

- Cat ugye nem? – kezdett megfeszülni. Én csak bólintottam és elkezdtek folyni a könnyeim.

- Mindig azt mondta, hogy megbánta és nem tesz többet ilyet, de nem tartotta be… És pár alkalom után már szakítani akartam vele, de nagyon ideges lett és még jobban megütött. De legalább végeztem vele. Harry én annyira féltem… - tört ki belőlem a zokogás ő meg átölelt – Tudod, hogy már a gimi elején kezdtem kicsit gorombább és magabiztosabb lenni, de akkor nagyon gyengének éreztem magam és féltem. És nem voltál itt nekem… Nem voltál itt, hogy megvédj és segíts. Ezért hagytam magam ábrándokban ringatózni, hogy többet nem teszi meg, mert nem volt mellettem a legjobb barátom, hogy felrázzon…

- Az a szemét – sziszegte Harry – És utána már békén hagyott?

- Hát… bántani nem bántott, de vissza akart szerezni egy kicsivel később… Az volt a szerencsém, hogy addigra megismertem Sophiet és ő segített kiállni ellene. Azóta ha meglátom a deszka pályán, már nem is megyek oda deszkázni. Csak tegnap találkoztam vele…

- És?

- Nem volt semmi… fel akart segíteni, meg megfogott, amikor majdnem összeestem…

- Mi??

- Nyugi! Csak kiment a bokám és rá akartam állni…

- Velem össze ne fusson ez a gyerek, mert annak nem lesz jó vége…

- Nyugi Harry! Már vége van… És többet nem beszélünk róla megértetted? – szipogtam és letöröltem a könnyeimet. – Meg ígéred?

- Jó, jó meg ígérem!

- Helyes! – adtam neki egy puszit az arcára és elindultam a fürdőbe.

- Ne haragudj! – suttogta.

- Jaj ne, ne, neee… most nehogy azt hidd, hogy ez a te hibád!! – fordultam vissza.

- Akkor is ne haragudj!

- Tudod, hogy rád soha nem fogok… - mosolyogtam.

- Tudom – jelent meg a szokásos pajkos vigyor a képén, amin csak elnevettem magam és bementem a fürdőbe átöltözni. Felkaptam a sortom, hozzá egy egyszerű V nyakú rövid újút. Befásliztam a fájó lábam, zoknit húztam és mehetünk.

- Cat! – szólított meg Harry, amit kiléptem.

- Hmm?

- Köszönöm, hogy elmondtad!

- Mit? Én nem emlékszem semmire…

- Ja, ja igen, az másik Cat volt… - vette a lapot.

- Mindenem megvan, mehetünk!

Lementünk és gyorsan elkaptam a fehér conversem, ami jól fogja a bokám, kiengedtem a kutyát és mehettünk is.

- Te hová mész? – kérdezte Harry.

- Talááán suliba?

- De kocsival vagyok. Nem képzeled, hogy te meg sétálsz?

- Jól van, na okoska. Nem tudtam…

- Na, gyere bicebóca – mosolygott.

- Hahaha, nagyon vicces – ütöttem a vállába, amikor odaértem mellé.

- Aszta… te is megerősödtél… Legközelebb szólj, hogy most már be kell feszítenem, ha meg akarsz ütni… - simogatta a karját én meg csak csendben megráztam a fejem.

Kocsival három perc alatt odaértünk a sulihoz szóval volt még egy kis időnk délig. Én elszaladtam a büfébe, már amennyire lehet azt szaladásnak nevezni. Vettem három kólát és az egyiket beraktam Sophie szekrényébe. Pontban délben mentünk be a banya irodájába.

- Csókolom! – köszöntem minta a kisangyal.

- Ááá a két jómadár… Miss Davis tudja már az utat…

- Persze, persze, de a büfés néni küldött magának egy kólát, amikor megemlítettem, hogy büntetés miatt vagyok itt hamarabb, mint kéne… - tettem le az asztalra, majd bementem a terembe nyomomba Harryvel. Résre nyitottam, az ablakot, majd felültem a padomra és elkezdtem a vissza számlálást.

- És három…, kettő… ééés – már ki sem mondtam az egyet, de hallatszott az igazgató helyettes sikolya én meg Hazz kezébe nyomtam a másik kólát.

- Miss Davis! – rontott be idegesen.

- Mi a baj tanárnő?

- Hogy mi? –sipákolt fül süketítően. – ez a kóla fel volt rázva… Ezért holnap is itt fog csücsülni délben!

- Oooo elnézést, biztos összekevertem Harryével… Ne haragudjon, nem volt szándékos…

- Mi? – nézett rám Harry, de csak kacsintottam egyet, hogy levágja, csak kamuztam.

- Nem érdekel! Holnap is itt legyen délben! – idegeskedett és kiviharzott.

- Ez meg mi a farnc volt? – kérdezte Harry.

- Egy kis tréfa most meg gyere! – rángattam magam után. Lassan kinyitottam az ajtót és kilestem. Szuper a nyanya kiment mosakodni. Szabad a pálya. El is indultam.

- Most hova mész?

- Harry kuss és gyere! Tudod ki fog itt ücsörögni…

Mikor kiértünk a suliból kicsit hangosabban beszéltem.

- És most elmegyünk ebédelni…

- Mi?

- Nyugi nem jön rá, hacsak meg nem lát minket itt a suli előtt… szóval jössz vagy sem?

- Persze, hogy jövök!

- Akkor gyerünk! Sietnünk kell!

Beszálltunk a kocsiba és Harry már nem is kérdezett semmit, csak irányba vettünk egy kajáldát. Gyorsan megebédeltünk és már indultunk is vissza.

- Na és most hogy jutunk vissza? – kérdezte Hazz.

- Csak nyugalom… - mondtam és elindultam a suli oldala mentén. Leszámoltam a négy ablakot és már ott is voltunk. Mivel résre nyitva hagytam kívülről is ki tudtuk nyitni és be tudtunk mászni.

- Aszta… jó helyen van ez a terem…

- Nem is értem, hogy egy tanár ezt miért nem veszi észre, de nekem addig jó – csuktam be az ablakot és visszaültem a helyemre. Nem sokra rá jött a tanár, hogy letelt az idő.

- Ma feltűnően csöndben volt Miss Davis…

- Tudja, csak ha egyedül vagyok, akkor jár a külön műsor…

- Hát persze, persze… Biztos nincs köze, ahhoz, hogy azzal a fiatalemberrel zártam egy terembe, akivel tegnap a mosdóból távozott?

- Hát lebuktam… De nem szeretné tudni, hogy mi történt odabent, szóval maradjunk ennyiben - kacsintottam és távoztam.

- Csókolom! – köszönt illedelmesen Harry és utánam jött – Cat ez mi volt?

- Ha annyira unatkozik, hogy az én életemmel foglalkozik, akkor legyen neki izgalmas…

- Az ért ilyenekkel ne viccelődj másoknak oké?

- Jaj úgyis ezt hiszik, ha meg történt, ha nem… Fogadjunk a holnapi címlapon az fog szerepelni, hogy együtt mentünk suliba és együtt ebédeltünk és, hogy mennyire nem vagy romantikus, hogy egy gyorskajáldába vittél… Ezek mindenben többet látnak mint amit kéne…

- De Cat kérlek akkor se adj alájuk lovat… Ha még csak viccből is de ezt állítod, akkor elhiszik… Engem, meg lebasznak, ha megjelenik még egy „Na Harry most kivel feküdt össze” cikk…

- Én ezzel egyáltalán nem értek egyet, de nem szólok bele… Megígérem legközelebb az igazat mondom…

- Köszönöm! – karolt át, megpuszilta a homlokom és mentünk órára.

- Na, mi van mégis összejöttetek? – nevetgélt Tina, amikor beléptünk.

- Ha csak nem a zenével kapcsolatos, akkor hozzám ne szólj, mert lekeverek egyet megértetted?

- Juj de félek…

- Nem kell félned, csak számíts rá…

- Ööö igeeen ez az megjöttetek! – próbálta oldani a hangulatot Niall.

- Igen, lássunk munkához! – mondta Liam. Erre ők felmentek a színpadra én meg bekapcsoltam a gépem és elindítottam a zenei alapot. Az óra felét ezzel töltöttük el, aztán megjelent a zenekar is, akiket össze kellett hangolnom, hogy úgy játsszák, ahogy én azt elképzeltem.

- Rám most nincs szükség, szóval leléptem… - távozott Tina.

- Végre… - mondta Zayn.

- Cat nem tudom te hogy bírod, de elviselhetetlen ez a csaj… - szólt Louis is.

- Már nagyon viszketett a tenyerem, de a vizsgám érdekében ki kell bírnom…

- Hát minden elismerésünk! – veregette meg a vállam Niall. A csevegésünk végére a zenészek behangoltak és kezdhettem velük a gyakorlást. Egy húsz perc alatt úgy megtanulták, hogy ki hol lép be, hogy az valami elképesztő… Nagyon ügyesek!

- El próbálhatjuk párszor énekkel együtt is? – kérdezte Liam.

- De… nincs itt Tina… - szóltam.

- És te nem tudnád helyettesíteni? – kérdezte boci szemekkel Louis.

- Én… Én… ööö… nem tudok énekelni… - nyögtem ki.

- De hát Harry azt mondt… - fojtotta el Niallban a szót Harry könyöke.

- Mit mondott Harry? – kérdeztem vissza.

- Semmit! – vágta rá Hazz.

- Zayn? – fordultam a mellettem lévőhöz és most én vetettem be a boci szemeket.

- Háth.. Csak, hogy… szép hangod van… - válaszolt.

- Akkor rossz a füle…

- Nekem édes mindegy. Dudorászhatsz is csak… Az sem érdekel, ha hamis csak legyen valami… Kérlek! – mondta Liam és most mind az öten boci szemekkel néztek.

- Haj… - sóhajtottam – jól van na…

- Ezaz! – örültek meg.

- De most először és utoljára. Oké?

- Oké! – bólintottak egyszerre. Jesszusom mi lesz ebből… Nyolcadik óta nem énekeltem több ember előtt és arról sem valami szép emlékeim vannak. Nagyon remélem, hogy megúszom, de nem hagyhatom cserben a fiúkat… Szépen megfontolva felsétáltam a színpadra és a szabad mikrofon elé álltam. Valaki hirtelen hátulról átölelt.

- Nyugodj, meg Catty minden rendben lesz. Ügyes leszel! - próbált nyugtatni Hazz.

- Öhm… ja igyekszem…

- Csukd be a szemed és képzeld, hogy a studiódban vagy. Mi itt sem vagyunk. Menni fog! – nyomott még egy puszit az arcomra, majd visszaállt a helyére és lassan elindult a szám…

*Zayn szemszöge*:

Mikor Cat feljött utánunk a színpadra látszott rajta, hogy ideges. Lehetséges, hogy tényleg nincs jó hangja? Neem… Harry minek kamuzott volna? De akkor miért ilyen ideges? Mielőtt elkezdtük volna Harry átölelte és beszéltek pár szót. Nekem nagyon is úgy tűnik, hogy ez több, mit barátság, de hát ők tudják… Miután Harry otthagyta Cat lehunyta a szemét és úgy várta, hogy a szám elinduljon. Elég halkan kezdett énekelni, de nem tűnt rossznak a hangja. Egyre hangosabban és magabiztosabban énekelt. Valami elképesztő hangja van! Nekünk csak úgy lesett az állunk a fiúkkal Harry meg az én megmondtam fejével nézett ránk. Én azt hittem Harry túloz… Hogy Catnek csak olyan szimplán hallgatható hangja van… De ez? Ezzel a hangal akár énekes is lehetne! Miután vége lett a számnak Cat nagy levegőt vett és kinyitotta a szemét.

- Cat megcsináltad! – ölelte meg szorosan Harry.

- És… milyen volt? – kérdezte félve.

- Elképesztő vagy még mindig Catty…

Ezen picit elmosolyodott, majd újra elkomolyodott az arca.

- De ez volt az utolsó! – bökött Harry mellkasára.

- Szerintem az hiba lenne… - szólaltam meg halkan.

- Nem érdekel! Ez volt az utolsó és kész! – mondta és kicsit idegesen összeszedte a cuccait és indult ki mivel kicsöngettek – Holnap találkozunk! – köszönt el, mivel mi már mehetünk haza vagyis dedikálásra a plázába.

*Catherin szemszöge*

Siettem ki a teremből, mert nem érdekel mit gondolnak. Most is mindjárt elhányom magam. Bementem a mosdóba és megmostam egy kis hideg vízzel az arcomat, hogy megnyugodjak a következő órára Mr. Robertsel. Végre megnyugodtam mikor megszólalt a csengő, d ez már nem zavart szép nyugodtan elindultam órára. Pár perc késéssel toppantam be a terembe.

- Elnézést… - ültem le a helyemre és ahogy körbenéztem mindenki fejhallgatóval a gépén ügyködött – impro? – néztem kérdőn a tanárra.

- Pontosan! – bólintott és a táblára mutatott, ahova fel volt írva az aktuális zene szám. Én is előhalásztam a gépem és a fülhallgatóm, majd serényen munkához kezdtem. Végre nyugodtan csinálhatok valamit, amibe a szőke maca nem ugat bele. Igazán felemelő érzés. Óra végére készen is lettem, szóval elküldtem a szokásos e-mail címre a munkám és már siettem is a szekrényemhez. A szekrénynek támaszkodva vártam a „szomszédom”.

- Szia Sophie mit csinálsz ma?

- Ööö gondolom veled valamit… - nyitotta ki a szekrényét, hogy elpakoljon.

- Eltaláltad! Most el kell mennem a plázába a deszkás boltba, de utána átjössz megmutatom a dalt, amit hétfőn ígértem és nálam alszol. Na?

- Benne vagyok, de megyek veled a boltba, ha utána hazaugrasz velem a cuccomért… - csukta be a szekrényt.

- Meg egyeztünk!

- Akkor indulhatunk is – villantotta meg a mosolyát és belém karolt.

A pláza előtt óriási tömeg volt…

- Mi a szent szar?? – képedtem el.

- Ööö van egy kis tömeg…

- Na jó akkor is bemegyek, ha ember öléssel kell utat törnöm magamnak… Kellenek az új kerekek a deszkámra!!

- Figyi én veled vagyok, de ha eltapos a tömeg akkor szerettelek…

- Tiszta hülye vagy! – nevettem – Ha rád lépnek szólj megfejelem!

- Pont kérni akartam – nevette el magát ő is, majd megindultunk a bejárat felé.

- Hey mi is a fiúkra várunk ne furakodjatok… - méltatlankodott egy kis csaj.

- Ide figyelj! Nem tudom te milyen fiúkra vársz, de én a deszkás boltba megyek szóval pofa be csillagom…

- Ne haragudj kissé ideges – próbált javítani a helyzeten a barátnőm. Mikor végre bejutottunk a plázába megláttuk miért volt ez a nagy felhajtás. Telis tele volt minden One Directionos poszterekkel, hogy ma dedikálás. A fiúk egy nagy asztal mögött ültek előttük pedig a kordonok által szabályozott kígyózó sor állt. Az egyik szélen pont Harry ült és ki is szút és integetett, mire mindenki felénk kapta a fejét. Én visszaintettem, majd megindultam a kedvenc boltom felé. Bent vagy 20 perc volt mire kereket választottam. Szegény Sophie, de úgyis ledolgozom, mikor majd én várok rá.

- Sophie még át kéne mennem új fáslit venni azt még megvárod?

- Persze, de megnézem én, hogy jutsz át a tömeg túl oldalára.

Erre csak kacsintottam egyet és magabiztosan megindultam Harry felé, magam után húzva Sophiet. Már majdnem célba értem, amikor egy hústorony elém állt.

- Ööö… bocsi – gondolkodtam mit mondjak, mert tuti nem hiszi el, hogy csak át akarok ott menni, de szerencsére A fiúk megmentettek.

- Hagyd, őket ismerjük, bejöhetnek! – szólt Louis mire a biztonsági őr odébb vonszolta magát.

- Kösz Lou! amúgy csak a gyógyszertárba megyek és már léptünk is – siettem el mögöttük, de Sophiet ot hagytam hisz arra kell vissza menni. Egy perc alatt meg is vettem és már mentem is vissza.

- Látom ebből nem volt nagy a választék – csipkelődött Sophie.

- Ha ha ha… most menjünk… Még egyszer kösz srácok!

- Nincs mit! - mondták egyszerre a serény dedikálás közben.

Sophie ma engem is meglepő gyorsasággal pakolta össze a ruháit. Lehet, hogy kigondolta míg én válogattam… Mindegy is a lényeg, hogy fél hatra már haza is értünk.

- Megjöttünk! – kiáltottam el magam.

- Sziasztok! – jött ki anyu a konyhából.

- Szia! – köszönt Sophie is.

- Lánykák fél óra múlva vacsi.

- Okés – válaszoltuk egyszerre, majd Sophie szokásosan elindult fölfele.

- Sophie várj! – állítottam meg.

- Mi az?

- Mutatok valamit!

- Juuuj mit? – csillant fel a szeme.

- A stúdiómat – mosolyodtam el – eddig még csak Harrynek mutattam, és ha ő láthatta, akkor te is.

- Stúdió?

- Ahham – vetettem le Sophiet, aki elképedve nézte.

- Mindig is azt hittem, hogy valami pince van itt…

- És ha már itt vagyunk megmutatom az új számom…

- Jóó tapsikolt, majd leült az egyik székre.

Sophie és Harry volt eddig az egyetlen, akik előtt énekeltem hisz egy ember az nem zavar főleg, ha azok a legjobb barátaim… A szám után el is meséltem neki, hogy énekeltem a fiúk és a zenekar előtt.

- Naaa tök ügyi vagy! Látod nem volt semmi…

- Ja amit ők láttak volna, de én marha szarul voltam… Ezt soha többet nem!!

- Hát erről már sokat beszéltünk szóval tudom, hogy nagyon félsz tőle ezért nem győzködlek… De akkor is meseszép hangod van és még mindig kár, hogy nem hallhatja a világ…

- Köszi – mosolyodtam el. Még kicsit beszélgettünk, amikor anya csöngetett gondolom a kaja miatt. Sophie halálra rémült a csengőtől, de gyorsan elmagyaráztam a funkcióját. Vacsora után felmentünk zuhanyozni, majd kényelmesebb ruhába bújtunk az esti mozizáshoz.

- Kicsim! – jött be pár kopogtatás után anyu.

- Hmm? – néztem fel a laptopomból, ahol épp filmet kerestünk.

- Vendégeid vannak…

- Mi? – értetlenkedtem és félretéve a laptopom, elindultam anyu után le, nyomomban Sophieval.