12. rész

- Catty mi történt? - kérdezte Hazz aggódva a hangom hallatán.
- Ne-nem akarok zavarni, de Daisy-t műtik és megőrülök egyedül, anyuék dolgoznak nem akarom őket terhelni és te...
- Ne folytasd, máris ott vagyunk! Hol a rendelő?
Ledaráltam a címet és már ki is nyomta a telefont. Tizenöt perc telt el mikor Harry rontott be, nyomában Sophieval, mire felkaptam a fejem. Harry leült mellém én meg szorosan megöleltem. Nem sok embertől viselem el az ölelés, de Hazz és Soph pont közéjük tartoznak. A másik oldalamról Sophie karolt át. Egy bő öt perc múlva elengedtük egymást.
- Ne haragudjatok... - kezdtem volna szabadkozni.
- Ne viccelj Cat ez csak természetes!! - vágott közbe Sophie.
- Nagyon félek... - remegett meg a hangom - Daisy már lassan 15 éves... Félek, hogy... - csuklott el a hangom és már gyűltek a könnyek a szememben.
- Ne Catty! Ne gondolj ilyenekre! Minden rendben lesz! - simogatta a hátam Harry. Elcsöndesedtünk és úgy vártunk... Egy évezrednek tűnt mire kinyílt az ajtó és a Doktornő lépett ki rajta.
- Catherin, nem tudok rajta segíteni... Nagyon beteg szegény és hiába a műtét nem tudom meggyógyítani. Nemsokára elhagyja az ereje, de ez ilyen korban teljesen normális...
- Ne ne ne... - suttogtam és éreztem, hogy egy könnycsepp csordul ki a szememből.
- Köszönjük Doktornő! - válaszolt Sophie - És mi a teendő ilyenkor?
- Én ajánlanám az altatást, hogy ne szenvedjen, de ez Catherinék döntése.
- Felhívjam anyukádat Catty? - kérdezte kedvesen Hazz, mire bólintottam - Akkor kérem, várjon egy pillanatot - szólt a Doktornőhöz és kiment. Teljesen összezuhantam és halkan sírdogáltam, míg Harry vissza nem jött.
- Catty szívem, Liz azt mondta, hogy altassák el. Ne kelljen szenvednie, de te döntesz - simogatta meg a hátam Harry én meg nem gondolkodtam sokáig és rábólintottam. Nem bírnám végignézni a rosszullétét…
- Rendben! - bólintott az orvos.
- Bemehetek még hozzá? - kérdeztem.
- Persze! - mosolyodott el az orvos és őt követve bementem a műtőbe. Olyan mintha aludna... De tudom, hogy többet nem ébred fel... Megsimogattam a fejét és nyomtam rá egy puszit.
- Légy jó szerelmem. Szép álmokat suttogtam, majd újra megpusziltam és kimentem. A Doktornő kikísért és kedvesen megsimogatta a hátam. Harry nyakába borultam és kész eltört a mécses. Hangos zokogásban törtem ki és nem is figyeltem mi történik körülöttem.

*Harry szemszöge* 

A doktornő intett Sophienak, hogy beszéljenek, míg én Cattyt próbáltam nyugtatni.
- Rendben, köszönjük! - mosolyodott el gyorsan Sophie, majd idejött hozzánk.
- Gyere Cat menjünk haza... - simogatta meg Catty hátát a hangja meg, mint a bársony. Istenem, de gyöngéd… Cattyt átkarolva vezettem ki a kocsihoz.
- Daisy... - motyogta.
- Minden rendben szívem, most menjünk haza! - nyugtatta meg Sophie, mire Catty beszállt a kocsiba és hátul elfeküdt.
- Nagyon szereti - sóhajtott Sophie miután becsukta Cat ajtaját.
- Tudom. - bólintottam.
- Vigyük haza! - mosolyodott el picit, majd egy puszit nyomott az arcomra és beszállt a kocsiba. Gyorsan beraktam Cat gördeszkáját a csomagtartóba, majd én is beszálltam és elindultunk Cathez. Mikor megérkeztünk Catty lassan kinyitotta az ajtót, majd megfordult.
- Köszi, hogy jöttetek, de tovább nem akarom rabolni az időtöket, szóval...
- Cat fogd be, maradunk! - ment be határozottan Sophie De szexi... - Nem, hagyunk egyedül!
- Egyetértek - mentem be én is.
- Hát jó... - mondta szomorúan. Persze nem miattunk. Remélem... Catty becsukta az ajtót, lerúgta a cipőit és elindult fel az emeletre.
- Harry - vont félre Sophie.
- Igen kincsem?
- Megvárom, míg a szülei hazaérnek, de utána készülnöm kell a vizsgára, szóval haza kell mennem. Ha megoldható, akkor te kérlek ne hagyd egyedül... - nézett rám csillogó szemeivel.
- Nem terveztem - öleltem meg és belecsókoltam a hajába - Annyira örülök, hogy rátaláltál és van végre egy igaz barátnője.
- Miért? Homles Chapelben nem volt?
- Nem, csak igaz barátja volt, aki én lennék - mosolyogtam - Meg Gemmával lógott, de hát azért ő más korosztály... Együtt mentünk kiválasztani Daisyt is - szorult össze a szívem.
- Nehéz elveszteni egy állatot, aki így a szívünkhöz nőtt... - mondta Sophie - Menjünk fel... - javasolta én meg beleegyeztem. Benyitottam Cat szobájába, ahol Catty az ágyán ült egy képes albummal az ölében és szipogott. Sophieval a két oldalára ültünk, mikor Catty gyomra meg kordúlt.
- Cat ebédeltél? - kérdezte lágyan Sophie, mire Cat megrázta a fejét -  Jesszusom, megyek csinálok neked valamit! - pattant föl.
- Nem kell, nem vagyok éhes... - motyogta - de köszi.
- Cat most korgott a hasad. - kontrázott Sophie.
- Nem baj...
- Azért hozok egy szendvicset későbbre rendben? - kérdezte, mire Cat megvonta a vállát, Sophie pedig diadalmasan indult a konyhába.
- Nézd! - mutatott egy képre Catty - az első képem Daisyről a testvéreivel, amikor választottuk... Emlékszel?
- Emlékszem. Hogy ne emlékeznék?! A negyedik szülinapi bulid volt, amikor a szüleid bejelentették, hogy kapsz egy kutyát. Úgy lett volna, hogy másnap mentek el érte, de addig akaratoskodtál, míg a szülinapi bulid közepéről mentünk el kutyát venni... - nevettem.
- Amit vagy, akit akarok, azt megszerzem - bólintott.
- Az biztos! - helyeseltem.
- És itt van, amikor először átadtam neked...
- Ja és meg is jelölt… - mondtam undorodva, ő meg hangosan felröhögött.
- Tényleg! Ezt el is felejtettem. Az én kutyám! Vagyis...
- Catty mindig is a te kutyád lesz... - előztem meg.
- Már most hiányzik... - suttogta.
- Tudom...
- Már semmi sem ugyan olyan mint régen... - motyogta és bekuporodott a takaró alá.
- Hogy érted ezt? - feküdtem az oldalamra, hogy vele szembe legyek.
- Te nem vagy az éltem része, nincs Homles Chepel, a régi környék, a régi ház... Mióta elköltöztünk nem is jártam Homles Chepel-ben fel tudod ezt fogni? - sorolta - Nagymamát apuék áthozták egy ide közel lévő öregek otthonába. Az utolsó, akiről eszembe jut a szülővárosom az Daisy. És most ő is itt hagy... - tört rá újra a sírás.
- Catty - esett meg rajta a szívem. Tudom mit érez. Nekem is rettentően hiányzik a régi életem, csak az a különbség, hogy én valami elképesztő dolognak vagyok a részese a srácokkal. - De én itt vagyok megint... - öleltem át.
- Ja pár hétig aztán húzol vissza a rock sztár életedbe és újra nem látlak kitudja meddig... - mondta kicsit dühösen.
- Catty én...
- Ne! Mindegy...
- De itt lesz veled Sophie és most, hogy tudom hol laksz meglátogatlak titeket, meg… – próbálkoztam volna, ha nem szakít félbe.
- Ja Sophie, akivel valószínűleg napi kapcsolatban leszel ő meg örömében majd mesél nekem, így ha nem akarom akkor is eszembe jutsz és jobban hiányzol…
- Mert a barátnőm! - háborodtam kicsit fel – De mi bajod azzal, ha mesél neked rólam?
- Az, hogy ha már beszélsz vele, akkor rajta keresztül üzensz és mindent tőle fogok megtudni, így kettőn között teljesen fölösleges lesz a kommunikáció…
- Mi? Ne viccelj már Catty…
- Én teljesen komolyan beszélek!
- Most te féltékeny vagy Sophiera? – kérdeztem meglepődve.
- Mi? – pattant fel – Nem! Vagyis igen, de nem úgy ahogy gondolod… - mutatott rám.
- Akkor, hogy gondoljam? Catty mond el!
- Ahhh… Egyszerűen nem akarom, hogy újra elfelejts! – emelte fel a hangját.
- Soha nem felejtettelek el! És nem is foglak! Basszus Catty szinte a tesóm vagy, akkor lennénk jöbban összenőve, ha biológiailag is rokonok lennénk… Hogy gondolod, hogy elfelejtelek? – keltem ki magamból.
- Egyszer, már elvesztettelek Harry és szörnyű volt… - kezdtek el folyni a könnyei -  tudod, milyen amikor egyik nap mindent meg tudsz osztani valakivel, majd egyszer csak sehol senki… új város, új iskola, új emberek… A biztos pont a szüleim voltak, de hát ki osztja meg 17 évesen a problémáit a szüleivel?? És Daisy… De most ő is itt hagyott… Aztán ne mond, hogy Sophie itt van, mert más egyetemre megyünk és ő is elfelejt…
Cat hátal ált az ajtónak így nem látta, hogy Sophie visszaért.
- Már miért felejtenélek el? – kérdezte Sophie, mire Catty, hirtelen megfordult.
- Ugyan miért ne felejtenél el engem? – kérdezte.
- Mert te vagy a legőrültebb, legviccesebb és legtehetségesebb lány, akit ismerek… És soha nem cserélném el a barátságodat máséért, ezt jól jegyezd meg! Nem szabadulsz meg tőlem könnyen… - nevetett majd szorosan megölelte Cattyt. Valamit sugdostak egymásnak, amit nemhallottam és Sophie felmutatta a hüvelyk úját, hogy minden oké. Örülök, hogy Sophie nem megsértődött és elrohant a megjegyzés hallatán, hanem tudja, hogy Cat kivan és úgy sem gondolja komolyan.
-Cat soha nem felejtelek el, hidd el nekem… Azt a 16 évet nehéz elfelejteni… - öleltem át a csajokat.
- Ne haragudjatok rám – törölgette a szemeit – csak kicsit kivagyok és parázom…
- Nem haragszunk és tudjuk, de ezért vagyunk itt – mondtam.
- Nekem vannak a legjobb barátaim! – ölelt át minket még egyszer.
- Öhhmmm lehet, hogy ez így most rontja a legjobb barát képet, de nekem mennem kéne tanulni… – húzta el a száját Sophie.
- Jó persze menj csak! – mosolygott Catty VÉGRE!
- Nem haragszol?
- Akkor fogok, ha miattam és a problémáim miatt buksz meg…
- Jól van – ölelte meg Catet nevetve – Szia Harry – nyomott egy gyors csókot a számra és indult.
- Na ne már… Hazz menj már utána! Búcsúzz el tőle rendesen – ütött a vállamba.
- Jó megyek már! – simogattam meg a karom, mintha nagyon fájt volna, majd gyorsan adtam egy puszit Catty hajába és Sophie után szaladtam.

*Catherin szemszöge* 

Értem én, hogy elég nehéz eset vagyok, de attól még búcsúzzanak már el rendesen…Leültem az asztalhoz és bekapcsoltam a gépem és közben hozzáláttam a szendvicshez, amit Sophie hozott én meg bunkón meg sem köszöntem. A közösségi oldalaim tele voltak utálkozásokkal, hogy mit képzelek, hogy Zaynnel randizok. Hát azt képzelem, hogy nem randizunk ennyi… Na itt sem tudok mit csinálni. Tehetetlenségemben lehajtottam a laptopom tetejét és bekacsoltam a tv-t. Valami nyomozós film ment, ami tetszett szóval elfeküdtem az ágyamon és azt néztem, amikor Harry visszajött.
-Mit nézel? – huppant le mellém.
- Valami nyomozósat, de fogalmam sincs melyeik a tízmillió közül…
- Az szuper! Figyu hogy vagy a Zaynnes témával?
- A rajongóitok kicsit elvetemültek…
- Voltál twitteren?
- Ja, de meguntam szóval tv-t nézek inkább…
- Figyu holnap este lenne egy interjú a The Hits Radio-nál és azt mondták, hogy te is jöhetnél, meg Sophie… Ha persze szeretnétek! Csak akkor jobban elhiszik.
- Persze szívesen! – bólintottam. Nincs nagyon kedvem, de a fiúknak ez fontos.- Köszi! – nyomott egy puszit az arcomra – akkor visszahívom Pault. Harry pár perc alatt intézte a telefont, majd tv-t néztünk. Épp elkapták a gyilkost, amikor kopogtak.
- Gyere! – kiáltottam.
- Szia kicsim haza értem – dugta be a fejét apu.
- Jó estét Tom! – köszönt Hazz előttem.
- Szia Harry! Megyek, csinálok vacsit egy háromnegyed óra múlva gyertek! Liz is mindjárt itthon lesz…
- Oké apu! – válaszoltam, majd kiment.
Míg készült a vacsora Harryvel megnéztünk még egy részt, de most fogadtunk is az elején, hogy szerintünk ki a gyilkos. Persze én nyertem.
- Hah! Te terítesz! – röhögtem Harryre.
- Át kellett volna gondolnom ezt a fogadást – dörzsölte az állát.
- Át bizony bólintottam – majd feltápászkodtunk az ágyról és elindultunk le.
- Szia anyu! – köszöntem, amikor beléptünk a konyhába.
- Szia kicsim – pördült meg hírtelen – Hogy vagy? – ölelt át hirtelen. Tudom, hogy Daisy miatt ennyire aggódó a kérdése.
- Öhm… tűrhetően, de ne fojts meg kérlek… - toltam el magamtól.
- Jó ne haragudj! Már megterítettem üljetek le apáddal hozzuk a vacsit – mosolygott és megsimogatta a fejem.
- Ö oké… - indultam az ebédlőbe.
- Ezaz! – suttogta Hazz.
- Ne örülj kitalálok én még valamit ne félj…
- Nem fontos…
- De de – nevettem és lehuppantam az egyik székre.
- Örülök, hogy jobban vagy! – ült le ő is.
- Nem vagyok, de ha kibőgőm mindkét szememet akkor sem jön vissza – piszkáltam a villámat.
- Tudod, okos lány vagy Cat…
- Tudom, már Louis is mondta.
- Mi? – nézett furin.
- Mikor hazahozott. Mindegy – rántottam meg a vállam.

*

Vacsora után – bolognai tészta volt, amit apa csinál a legjobban – Harryt akárhogy is győzködtem nem akart hazamenni.
- Nem! Megígértem Sophienak, hogy nem hagylak egyedül ma este. – erősködött.
- Jól van… De te ágyazol meg magadnak!
- Oké – vonta meg a vállát.
Lehuppantam az ágyra és visszakapcsoltam a tv-t. Harry követte a példámat és úgy néztünk valami filmet.
- Mikor folytatódik a turnétok? – kérdeztem váratlanul.
- Öhm.. – gondolkodott – Június nyolcadikán van az első koncert…
- Akkor kb két hetünk van… - ásítottam és próbáltam nyitva tartani a szemem, de nem ment. Elaludtam.
 A reggel nyolckor a szobámba beáradó fény küldetésének érezte, hogy ne hagyjon aludni.
- Hah szuper… - puffogtam, amikor megláttam a telefonomon az időt. Éreztem, hogy most nem fogok tudni vissza aludni ezért inkább felkeltem. Lementem a konyhába, hogy egyek valamit.
- Jó reggelt kincsem hát te? – kérdezte anyu, amikor leértem.
- Nem tudok aludni, te hogyhogy még itt vagy?
- Kilencre megyek értekezletre. Mit kérsz reggelire?
- Csak müzlit köszi! – ültem fel a pulthoz.
- Tessék kicsim – tette le anyu elém a reggelimet – akkor én elmentem – nyomott egy puszit a fejemre.
- Köszi, szia anyu! – intettem. Miután meg reggeliztem és elmosogattam magam után és mentem hogy reggelit adjak Daisynek, de sehol nem találtam.
Hol lehet? Várjunk! Nem nem… azt csak álmodtam nem?Rohantam fel az emeletre, hogy itt van-e Harry, amint beléptem a vendégszobába és megláttam térdre rogytam és egy könnycsepp csordult ki a szememből.
-Hmm – mocorgott Hazz – Catty? Cat mi a baj? – tápászkodott ki az ágyból és mellém térdelt.
- A-azt hittem, hogy csak álmodtam, d-de nem… - töröltem meg a szemem, majd nagy levegőt vettem és kifújtam. – Bocsánat, hogy felébresztettelek…
- Bármikor – segített fel, majd megölelt. Jól esetett az ölelése de…- Öhm… Hazz köszönöm, de most keltél szóval állj már kicsit hátrébb – fojtottam vissza a röhögésem.
- Ó-ooo bocsi – vakarta meg a tarkóját.
- Figyelj én elmegyek deszkázni, te vissza alszol még?
- Nem, hazamegyek inkább…
- Oké, akkor megyek felöltözök és csinálok neked reggelit azért – mosolyodtam el.
A hosszú deszkázós farmeremet vettem fel egy fehér újatlannal és össze fogtam a hajam. A fekete oldaltáskámba összeszedtem a telefonom és a lakáskulcsom és kész is vagyok. Harry már a konyhában a pultnál ült.
- Mit kérsz enni? – kérdeztem.
- Van papír meg ceruza nálad?
- Minek? – néztem rá furán.
- Hogy jegyzeteld a rendelésem…
- Te hülye vagy! – nevettem – tudod mit müzlit kapsz és kész!
- Hát jó – tett úgy mint aki vérig van sértve, de tudom, hogy szereti.
Miután Harry is megreggelizett és elpakoltam felkaptam a cipőm és indultunk. Ő haza én meg a deszka pályára…