39. rész

A színpad mellé érve a technikusok felszerelték a mikrofonom, miközben idegesen igazgattam a ruhámat.

-Cat nyugi, dögös vagy! – mosolygott Zayn.

- De nem sok ez, hogy kilóg a hasam? – kérdeztem. Sophie összeállítása egy fehér tökös nadrágból, egy fehér spotmelltartóból féleségből és egy ujjatlan fehér ingből állt.

- Nem! – jelent meg Sophie. – És amúgy is azt kaptam feladatnak, hogy dögös legyél és szerintem ez így még rendben van…

- Teljesen egyet értek – jött oda Danielle is.

- Jó oké megnyugodtam… - mosolyodtam el – De még egy dolgot tudnom kell!

- Mit? – kérdezte Eleanor.

- Szerintem ez sok embert foglalkoztat még rajtam kívül… MI TÖRTÉNT SZENT-PATRIK NAPON???
– kérdésem hallatán a srácok elnevették magukat Harry kivételével, aki még mindig nem volt itt.

- Zayn beavathatjuk Catet? – kérdezte Liam.

- Legyen! – legyintett.

- Szóval Niall barátom egyik kedvenc ünnepén történtek csínytevések… - kezdte meg titokzatosan mesélni a történetet Louis. – Ugyan olyan napnak indult, mint a többi Szent-Patrik nap...

- De nem olyan volt! – vágott bele Niall kísérteties hangon.

- Össze ültünk a reggeli megbeszélésre, hogy aznap hogy ünnepeljük e nemes ünnepet – folytatta Louis.

- De egy valaki nem volt jelen! – szólt bele Liam is.

- Az lennék én – jelentkezett Zayn.

- Nem bizony… HISZ ALUDT – kiabálta a focista.

- És népem szent ünnepi megbeszélését elmulasztani óriási bűn! – beszélt komolyan az ír bandatag - Ezért megtorlást eszeltünk ki…

- Cat 5 perc! – szólt oda Nate én meg kértem még egy percet.

- A Lényeg? – kérdezte Nicole.

- Míg Zayn aludt befestettük a szakállát zöldre és kipingáltuk az arcát – hadarta Liam, mire elnevettük magunkat a lányokkal.

- Hozzá kell tennem, hogy előző este sokáig fent voltam és hogy nyugodtan felébreszthettetek volna! – duzzogott az áldozat.

- Mondjátok, hogy van róla képetek és láthatom – kérdeztem reménykedve.

- Hát persze, hogy van – szólalt meg Harry, aki végre előkerült.

- Hazz! – öleltem meg – azt hittem már elvesztél…

- Volt egy kis dolgom vonta meg a vállát, de siettem, hogy sok szerencsét kívánjak – puszilta meg a homlokom.

- Cat gyere – sürgetett Nate.

- Mennem kell - mosolyogtam – Mindenkinek köszönök mindent! Nem okozok csalódást. – tisztelegtem, majd követtem Nate-et a színpadra vezető lépcsőig.

- Figyelj ha elfáradsz vagy szomjas vagy készítettem neked vizet a dob felszerelés mellé – mutatott az említett helyre – és ott van mikrofon állvány is ha kellene.

- Köszönöm szépen! – öleltem meg.

- Na menj, pörgesd fel a közönséget! – kacsintott én meg elindultam fel a színpadra kisétáltam a közepére a mikrofon állványhoz, ami rám várt. Meglepetésemre már menet közben tapsvihart kaptam, ami felbátorított.

- Szép jó estét Washington! – kiabáltam mire őrült sikoltozás támadt – Úgy érzem unalmas a várakozás az est sztárjaira szóval pörgessük fel a hangulatot! – amint kimondtam az utolsó szót bólintottam Garretnek aki elkezdte a Hit The Lights gitár szólamát, én pedig egy nyolcas után elkezdtem énekelni. Annyira élveztem ott állni a színpadon és a dalaim által kifejezni az érzéseimet. Miután elénekeltem pár számot, amit a Troyal való kapcsolatom tanulságai inspiráltak más felé vettem az irányt.

- A következő számot szeretném anyukámnak küldeni. Habár nincs jelen ma este remélem egyszer hallani fogja ezt a dalt. Bármilyen nehéz is lesz az út én soha nem adom fel mama!

Szerintem a közönség valami érzelmes lassú számra várt ezért meglepetésként érhette őket a Tell Me Something I Don’t Know, amit a King’s első helyen való jelölésének vitája után írtam. És Nate táncmozdulataival még tökéletesebbé vált ez a dal. Utána előkerültek bulizós, pasizós számok, szakítósak is, de az a fajta, amiben nem a lány szíve törik össze és még sokfélét.

- A következő szerelmes dalt egy nagyon kedves barátom segített tökéletesíteni a záró vizsgámra. És mielőtt valaki azt hinné, hogy titokban bele vagyok zúgva csak nem ismerem be magamnak, elárulom, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Gyerek korom óta ismerem – grimaszoltam egyet, amire az első sorokban felnevettek - és barátnője is van, aki szintén fontos személy nekem szóval duplán tabu a srác – pillantottam balra, hogy a legjobb barátaimra nézhessek – Következzen a Love you like a love song.

Elképesztő volt látni, hogy az én számaimra is táncolt a közönség pedig most hallották először. És én is végig táncoltam még amikor nem volt koreográfia akkor is. A mikrofon állványt is a sarokba száműztem egészen az utolsó számig.

- Ezt a számot küldöm az összes olyan lánynak ezen a világon, aki akár csak egyszer is azt érezte, hogy nem elég szép, nem elég okos vagy bármilyen okból bizonytalan volt. Következzen a Who Says.

Amint megszólaltak az elő hangok lehunytam a szemem belekapaszkodtam a mikrofon állványba és énekeltem teljes szívemből. Az első refrénnél nyitottam ki a szemem és igyekeztem mindenki szemébe nézni, ami persze több ezer emberrel egyszerre lehetetlen volt. Mikor véget ért a szám hatalmas tapsvihart kaptam és megéreztem, hogy két könnycsepp gördült le az arcomon, amit gyorsan letöröltem.

- Hát ennyi volt belőlem mára! – hajoltam meg – Nagyszerű közönség vagytok! És utánam fogadjátok szeretettel a 5 Seconds Of Summert! Viszlát Washington, remélem még találkozunk! – dumáltam végig, míg elértem a színpad oldalát és végre eltűnhettem és a nyakába borulhattam az első embernek, aki szembejött velem. Így kerültem Zayn karjai közé, aki megpörgetett a levegőben.

- Cat eszméletlen jó voltál! – duruzsolta a fülembe, majd letett a földre, hogy a többiek is megölelhessenek.

- Istenem annyira jó volt! – vigyorogtam – Hol van Harry?

- Meglepetés. Mindjárt jön. – mondta Sophie.

- Öhm oké… Addig is éhen halok. Vissza mehetünk az öltözőbe?  - kérdeztem mire a többiek összenéztek – Harry megtalál minket ott is nem?

- De persze mehetünk. – bólintott Louis, miközben visszacsúsztatta a zsebébe a mobilját. Út közben össze futottunk Nattel.

- Cat ez elképesztő volt! – ölelt meg – A próbákról beszélnünk kéne még az este.

- Köszönöm és oké, de most megyek eszek valamit utána majd hívlak. – veregettem meg a vállát mire bólintott.

- Az öltözőnkben megtalálsz – bólintott – sziasztok!

- Ez a pasi még mindig cuki és oda van érted – súgta a fülembe Sophie.

- Jaj menj már… - nyitottam be a srácok öltözőjébe és le is dermedtem az ajtóban, aminek köszönhetően Sophie nekem jött – Ti mit kerestek itt? – kérdeztem meglepve.

- Meglepetéééééés! – tárta szét a karját Hazz.

- Szia kincsem – köszön apu, mire a nyakába ugrottam, majd anyut is megöleltem gyorsan.

- Ti hogy? Miért? Mikor? – kérdezősködtem.

- Harry intézte el nekünk, hogy megnézhessünk téged édesem. – nyomott egy puszit a fejemre apu - És még meg kell győznöm, hogy legalább a szállásunkat had én fizessem.

- Tom bácsi ez ajándék. Fogadd el. – győzködte Hazz, amin elnevettem magam, majd anyu felé fordultam.

- És te anyu? Te miért jöttél? – kérdeztem kedvesen, de látszott rajtam, hogy nem úgy gondoltam.

- Cat! – szólt rám Sophie.

- Azt hiszem mi most kimegyünk egy kicsit, mert ott hagytam aaa – gondolkodott Harry – azt az izét a lelátón és az kell… - terelt ki mindenkit a szobából a haverom.

- Kincsem beszélnünk kell… - mondta anya és leült az egyik fotelbe.

- Ohh hallgatlak – ültem vele szemben. Véletlenül sem mellé. Most hogy itt volt velem szemben újra elöntött a méreg az utolsó veszekedésünk miatt.

- Catty nyugodj meg – simogatta meg a vállam apa.

- Erről az éneklés dologról lenne szó… - kezdte anya és a kezét tördelte.

- Előre szólok, ha negatívumokkal jössz, felállok és kisétálok a szobából… - mutattam az ajtóra.

- Catherin most már elég! – csattant fel apa, ami meglepett – Anyád bocsánatot szeretne kérni hallgasd végig az ég szerelmére!

- Jó bocsi – sütöttem le a szemem.

- Én még mindig nem tartom megbízható állásnak a pop szakmát, - folytatta anya.

- Persze, persze aput is lebeszélted róla…

- Miről beszélsz kicsim? – kérdezte meglepve.

- Apa is zongorázott, de miattad abba hagyta…

- Édesem az nem úgy volt ahogy te gondolod – rázta meg a fejét apa.

- Akkor? – kérdeztem.

- Ösztöndíjjal kerültem be az egyetemre – kezdte apa - és a szüleimnél laktam még, így az estéimet a bárban zongorázással tölthettem. A pénzre nem volt szükségem, de imádtam ott lenni. De egy idő után kezdett az iskolai teljesítményem kárára menni, hogy hajnalban esek haza és pár órákat alszom. És persze megfordult a fejemben, hogy ott hagyom a sulit és zongorázom életem végéig. Aztán megismertem anyádat. Tudtam, hogy ha kirúgnak az egyetemről elveszítem őt így döntenem kellett és én őt választottam. Piszkosul hiányzott az elején a bár hangulata a zene és többször is gondoltam arra, hogy biztosan megéri-e? Hiszen millió nő van még a világon. De mindig rájöttem, hogy a millióból nekem ez az egy kell. – karolta át anyut – És azóta sem bántam meg ezt a döntésemet. – néztek egymás szemébe és megcsókolták egymást, amire grimaszoltam, majd apu rám mosolygott -  Pláne miután megszülettél te.

- Ó… értem… bocsánat, félre értettem.

- Semmi gond édesem, de most már hallgasd végig az anyádat kérlek…

- Jó rendben figyelek! – mondtam.

- Szóval – folytatta anya – Még mindig vannak fenntartásaim, de ahogy láttalak fent a színpadon… Olyan boldog voltál. Rég óta nem láttam ilyen mosolyt az arcodon. És a közönség is oda volt érted. És én… - csuklott el a hangja – én olyan büszke voltam rád. Illetve vagyok is! – nem hittem a füleimnek, hogy tényleg ezt mondta – Kérlek bocsáss meg hogy eddig ezt nem vettem észre. De mindig úgy elzárkózol, ha a zenélésről van szó. Tudod mikor hallottalak utoljára énekelni?! – a mai nap már másodjára csorogtak könnycseppek az arcomon – És az a szám, amit nekem küldtél… Most már mindent értek. És még egyszer ne haragudj kincsem.

- Te ne haragudj mama! – ültem át mellé és szorosan megöleltem.

- Na ezt már szeretem! – ölelt át minket apu – Mondjuk egy kicsit több ruhát is vehettél volna fel kincsem. Persze így is csodás vagy csak…

- Jaj apu – nevettem.

- Családi ölelééééés – rohant be Hazz és átölelt minket, mire elnevettem magam.

- Te hallgatóztál? – kérdeztem tőle, de nem tudtam nem mosolyogni.

- Áhhh én neeeeem – próbálta tagadni.

- Semmi baj! – nevettem el magam – köszönök mindent! – öleltem meg.

- Érted bármit Catty! – lágyult el a hangja és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Akkor ennek örömére EGYÜNK! – kiabálta Niall.

- Jó, éhen halok – motyogtam az orrom alá és megtámadtuk a svéd asztalt. A vacsoránk után a srácok elkezdtek készülődni a koncertre, anyuék elindultak vissza a helyükre, nehogy lekéssék a srácok nagy belépőjét, mi lányok pedig beszélgetünk.

- Cat az utolsó szám hivatalosan is a kedvencem! – mondta Eleanor, mire csak hálálkodni tudtam.

- Azt még én sem hallottam, szóval meg vagyok sértve… - duzzogott Sophie.

- Vasárnap nagyon figyelmesen hallgasd meg és találd, ki mikor írhattam. Ha nem, akkor én leszek megsértve – kacsintottam rá.

- Ne próbáljatok vitatkozni vele… - figyelmeztette a többieket a barátnőm mire elnevettem magam.

- Nekem a Tell me something I don’t know… - szólt Nicole – Teljesen átérzem, mint női focista…

- Azt elhiszem! – bólintottam.

- És a koreográfiák is nagyon jók voltak. Ki is a koreográfus? – kérdezte Danielle.

- Nathaniel Gray. Jesszus még meg is kell keresnem! – jutott eszembe.

- Most keresd meg gyorsan és max az első számról maradsz le – javasolta Eleanor.

- Jó ötlet! Srácok lábtörést! Sietek, sziasztok! – köszöntem és futva indultam a táncosok öltözője felé – Sziasztok! – köszöntem hangosan, de nem találtam senkit a szobában.

- Hello! Egy pillanat! – jött egy hang az egyik függöny mögül, majd megjelent Nate félmeztelenül kezében egy pólóval. Mit nem mondjak jó látvány volt. – Ohh szia Cat! – mosolygott majd felvette a pólóját. Sajnos.

- Szia! Jöttem megbeszélni a próbákat.

- Igen, igen… Figyelj arra gondoltam most már elég, ha párszor elpróbáljuk a számokat, amikre te is táncolsz, csak ismétlésként. És erre egy óra bőven elég lesz. Aztán a harmadik show után már betéve fogod tudni a koreográfiát és ha szeretnéd bevehetünk szép lassan még egy számot amire te is táncolsz. Benne vagy?

- Nekem ez teljesen megfelel. De az összesre nem lesz koreográfia ugye?

- Nem. A számok fele mindenképp tánc nélkül marad. Kell olyan, ahol a táncosok szusszannak egyet és olyan is, amin csak úgy mozogsz, ahogy ma csináltad. Ha végig koreografálva lenne, olyan érzést keltene, mintha csak egy robot lennél, aki megcsinálja, amire utasították.

- Na, pont ezért te vagy a koreográfus és nem én.

- Akkor én egyeztetek ez ügyben Richarddal. Ja és szeretném megköszönni, hogy megpróbáltad a táncolást. Sokunk munkahelyét mentetted meg.

- Öhm most erre nem tudom mit mondjak… a szívesen olyan lenéző lenne itt, mintha tudatosan csináltam volna így és el is várok valamit cserébe. És…

- Nem kell semmit mondanod! – simogatta meg a karom – Csak meg akartam köszöni. És nem csak szóban, hanem egy vacsorával is, mindenki nevében.

- „Mindenki nevében” alatt azt érted, hogy mindenki jön vagy csak te mindenki nevében?

- Csak én, de megszervezhetem…

- Nem fontos… - szakítottam félbe – Még egy kérdés. – mutattam fel a mutató ujjam – Ez szigorúan munkatársak közötti vacsora vagy… egyáltalán munkatárssal lehet randizni?

- Saját felelősségre, hogy úgy mondjam. És megtisztelő lenne, ha randi lenne, de ha nem szeretnéd, akkor…

- Nagyon szívesen elmegyek veled vacsorázni Nate – szakítottam félbe, mire elvigyorodott.

- Holnap este?

- Tökéletes!

- Részletekkel, majd még zaklatlak.

- Alig várom! Most viszont vissza kell mennem… - mutattam az ajtóra.

- Persze, persze menj csak!

- Rendben! Szia!

- Szia!

*

Lehuppantam Sophie mellé a lelátóra és kifújtam a levegőmet.

- Na? – kérdezte és kíváncsian figyelt.

- Utálom, hogy mindig igazad van… - mondtam magam elé bámulva, majd rávigyorogtam.

- ÚRISTEN RANDID LESZ! – kiáltott fel, ami a koncert közepén nem érdekelt senkit, csak a közvetlen környezetünket, ami éppenséggel a családom és a lányok voltak. Gyilkos pillantást vetettem barátnőmre, majd megnyugtattam apát, hogy nem kell féltenie, nem sorozat gyilkossal lesz randim és nem leszek tini mami.