19. rész

- Na mesélj, hogy történt? – kérdeztem a barátnőmet.
- Elmentünk ebédelni egy helyes kis étterembe és egyszer csak a pincér kihozott egy nagy csokor rózsát az asztalunkhoz. Harry meg elkezdett pampogni, hogy ki küld az ő csajának virágot. Ijjjjjj és a „csajának” nevezett. – hadarta Sophie.
- Még szép! – nevettem.
- Na és akkor megláttam egy kártyát, a sok szép rózsa között. Kivettem és az állt bene, hogy idézem: „A legédesebb lánynak a világon! Megtisztelnél a társaságoddal a végzős bálon? Titkos hódolód. xxH”Juuuuuuuuuuuuuj és szinte felsikítottam és a nyakába ugrottam. És AAAAAAAAAAAAAAA….
- Megnéztem volna azt a jelenetet – nevettem – Nagyon örülök, hogy ilyen boldog vagy – mosolyogtam, bár ő ezt nem látta a telefonon keresztül.
- Én is és te hallod itt olvadozok az óta is…
- Azt elhiszem!
- És beszéltünk arról is, hogy majd ugye mennek tovább turnézni.
- És?
- Ja semmi, csak beszéltünk róla. De figyu akkor mikor menjünk ruhát nézni? Mert együtt megyünk nem?
- Nem tudom Sophie…

- Miért?
- Lehet, hogy nem is megyek… Nekem párom sincs.
- Mi történt veled szívem? Akit én ismerek Cat, az pont leszarja, hogy van- e párja vagy nincs… Amúgy is Hétfőn tuti sorban fognak állni érted a srácok. a suli egyik legdögösebb végzőse vagy!
- Melletted persze mi? – nevettem.
- Még szép! – nevette el ő is magát.
- Jó rendben menjünk, de csütörtökön oké? Akkor már lazíthatok…
- Rendben és az nekem is jó! Áttérünk sype-ra?
- Persze!
- Szuper akkor, szia!
- Szia! – nyomtam ki a telefonom és bekapcsoltam a gépem. Szinte azonnal el is kezdett villogni a bejövő hívás Sophietól. Elfogadtam és megkezdtük a szokásos dumálós interneten lógós estét.
Este elég sokáig skype-oltunk Sophieval úgyhogy reggel nem esett nehezemre 11-ig aludni. Mikor felkeltem természetesen a fürdőben kezdtem a napot. Majd otthoni ruhába öltöztem és a könyvemmel levonultam a stúdióba tanulni. A nap folyamán anyuéknak kétszer sikerült kirobbantaniuk onnan és ez a két alkalom az ebéd és a vacsora volt.
-Catty elég lesz mára a tanulásból – korholt kedvesen anyu, miközben elpakolt a vacsora után.
- Mára igen. Köszönöm a vacsorát! – álltam fel az asztaltól és felmentem a szobámba. Fáradt voltam, de nem fizikailag, csak agyilag. Nekem friss levegőre volt szükségem. Deszkázni megyek. Fucsa ötletnek hangzik sötétben elmenni, de a pálya ki van világítva szóval kivitelezhető terv. Fel is vettem a deszkás farmeromat, meg egy vékonyabb pulcsit is magamhoz vettem. Az övtáskába bepakoltam a telefonom és a lakáskulcsot. Lerobogtam a lépcsőn és elkezdtem felvenni a tornacipőm.
- Hova-hova kisasszony? – kérdezte apu.
- Deszkázni. – válaszoltam fel sem nézve a cipőmről.
- Anyád megengedte?
- Öööö…. nem, de 19 vagyok azt hiszem… – néztem fel.
- Azért kérdezd csak meg. – mondta nyugodtan apa.
- Hah.. oké… - álltam fel és bementem a nappaliba – Anyu elmehetek gördeszkázni? – kérdeztem unott hanggal. Jesszus, mint az oviban.- Ilyenkor? Kizárt! – nézett rám.
- De muszáj!! Egész nap tanultam… - kezdtem érvelni.
- Igazán mehettél volna ebéd után világosban – nyomta meg az utolsó szót – és most még tanulhattál volna egy kicsi. Nem engedem, hogy egyedül mászkálj a sötétben.
- Szóval, ha nem egyedül megyek, akkor elengedsz? – kérdeztem.
- Én nem ezt mond… - kezdett bele anya.
- Késő! Pillanat telefonálok. – szaladtam ki a konyhába és tárcsáztam.
- Szia Cat! Mizu?
- Szívesség kéne… Zayn, légyszi légysziiii gyere el velem deszkázni… - kezdem el könyörögni.
- Ez nem szívesség nagyon szívesen! Mikor? – kérdezte Zayn.
- Háth… ööö… úgy… most.
- Ilyenkor?
- Anya nem enged el egyedül. – forgattam a szemem.
- Hát oké… ööö negyed óra és ott vagyok nálad.
- Imádlak! Köszönöm! Köszönöm!!!
- Nincs mit! Szia!
- Szia Zayn! – köszöntem el és vigyorogva mentem vissza a nappaliba.
- Na? – kérdezte apu.
- Zayn eljön velem. – ültem le diadalmasan a kanapéra – mindjárt itt lesz.
- Zayn gördeszkázik? – kérdezte apu.
- Nem, Ő biciglizik, de ott lesz velem és ez a lényeg nem?
- Kicsim akkor sem örülök neki… - mondta anya.
- Istenem anyu… Bulizni is egyedül járok és egy buliban több fura alakkal futok össze mint innen a pályáig lévő szakaszon… Nem mellesleg 19 éves vagyok!
- Azért kicsit igaza van a gyereknek Liz… - állt mellém apa.
- Jó, de én akkor is féltem – válaszolt neki anyu.
- De nem az a megoldás, hogy nem engedsz el, hanem max, hogy óránkét hívjalak vagy mit tudom én… - szóltam bele.
- Majd meglátjuk… - mondta anya és tovább nézte a tv-t. Azért ez is haladás. Zayn ahogy ígérte hamar meg is érkezett, beköszönt anyuéknak, majd elindultunk a pályára.
- Köszönöm, hogy elkísérsz! – szólaltam meg útközben.
- Ugyan nincs mit… Mondtam, hogy szívesen jövök, bár az időválasztásod kissé furcsa… - nézett fel Zayn a sötét égre.
- Egész nap tanultam és már semmi nem segít rajtam. Nekem most mozgás kell nem alvás… - magyaráztam mire elvigyorodott és kitört belőle a röhögés – Most mi van?
- Ne haragudj, de ez a leg félreérthetőbb mondat, amit valaha hallottam tőled… - röhögött tovább.
- Miért? – értetlenkedtem.
- Mozgás kell, nem alvás… Ne mond, hogy nem esik le…
- Ja – koppant nagyot a tantusz – Jól van… Mondom, hogy ki vagyok… - nevettem.
- Hát ezen segítenünk kell – karolt át – Mindegy melyik módon – kacsintott.
- Hülye! – vágtam gyengén gyomorszájon.
- Bocs… Na, irány az ugrató!  Lazíts egy kicsit! – adta ki az utasítást, amikor megérkeztünk.
- Ezer örömmel. – indultam el a fél cső felé.
Fél óra után kicsit elfáradtam és megszomjaztam, ezért elgurultam a kúthoz inni. Mikor felegyenesedtem a kút mellől megláttam Troyt néhány barátjával közeledni.
- Szuper még lazítani sem tudok? – motyogtam magamba, megfordultam és elindultam vissza Zaynhez a fél csőhöz.
- Cat! Egy percre. Kérlek! – ért be Troy.
- Mi van? – fordultam vissza. – Mit akarsz?
- Ne haragudj!
- Ja persze én soha… Meg van bocsájtva, meg elfelejtve minden, csak szállj le rólam.
- Cat kérlek, csak egy utolsó esélyt… Otthon kerestelek először, de nem voltál otthon szóval tudtam, hogy itt leszel. – tartott egy fél másodperces hatásszünetet - Gyere el velem a bálba. – mondta és a haverjai háta mögül elővett egy csokor rózsát.
- Nem, nem megyek…
- Miért? Tudom, hogy még nincs párod…
- Mert nem akarok…
- Cat minden rendben? – jött Zayn hanga a hátam mögül egyre közelebbről majd megállt mellettem.
- Fogjuk rá. – válaszoltam Zaynnek, majd Troy felé fordultam – Inkább megyek egyedül, mint veled…
- Ez most komoly? – kérdezte Troy.
- Igen. – válaszoltam határozottan.
- Ha nincs párod, akkor mi veszteni valód? – próbált rám hatni Troy.
- Én helyesbítenék a nem rég elhangzott mondaton… - szólt közbe Zayn – Van párja szóval le lehet lépni… Felejtsd el a csajt haver – veregette meg Troy vállát – Már nem szeret téged. Bocs.
- Szóval vele jössz? Ezzel az éneklő kirakat bábúval?  – kérdezte tőlem Troy.
- Úgy néz ki – vontam meg a vállam – Bocs Troy, de ezt réges rég elrontottad. És mellesleg ezerszer értékesebb pasi, mint amilyen te valaha is lehetnél. – néztem mélyen a szemébe.
- Akkor ezt megbeszéltük. Gyere Cat – karolt át Zayn és visszaindultunk a fél csőhöz. Még halottam Troy düh rohamát, amit szerencséjére nem rajtam akart levezetni.
- Köszönöm! – suttogtam.
- Nincs mit! – mosolygott Zayn.
- Dehogynem! Ez már a második alkalom, hogy kiálltál értem ez ellen a barom ellen. Komolyan nem értem mi zajlik a fejében. Az elején pont leszarta, hogy szakítottunk, most meg kétségbeesetten próbál vissza szerezni…
- A végét megértem. Érted én is simán harcolnék… Csak hát elkésett vele…
- Ooo ezt akkor most bóknak veszem – nevetettem.
- Muszáj… Nem hagyhattam, azt az „ezerszer”-es visszaszólásodat viszonzás nélkül – kacsintott.
- Ááá értem… És tényleg van párom a bálra? – kérdeztem.
- Na ná! Bulizunk egy jót!
- Imádlak! Köszi!
- A többiek is be akarják valahogy juttatni a csajaikat. Nehogy már csak mi szinglik legyünk pár nélkül…
- Oooo Niallnak megismerjük a kiszemeltjét?
- Reméljük…
- Akkor hétfőn veszek… lássuk csak… 10 jegyet.
- Nekünk nem kell. Mármint, mi mint fellépők bemehetünk ingyen.
- Tényleg… Oké akkor csak ötöt. Az utolsó közös bulink… Egy ideig legalább is.
- Miért?
- Vasárnap már mentek tovább turnézni… Ki tudja, mikor lesz legközelebb szabad időtök…
- Akkor látogassatok meg útközben. Majd mi álljuk a csekket – kacsintott – De ez még messze van. Most deszkázz még egy kicsit, mert kezd hideg lenni. Vagy…
- Vagy? – keltette fel az érdeklődésemet a „b” verziója.
- Vagy – húzott közel a csípőmnél fogva – Vonuljunk vissza fedett pályára – súgta a fülembe, majd adott egy puszit a fülem alá a nyakamra. Éreztem, hogy felgyorsul a vérkeringésem.
- Hmmm… Benne vagyok. Mutasd az utat. – léptem el előle és a lábamat a deszkára helyezve jeleztem, hogy indulásra kész vagyok. Zayn is felpattant a biciklijére és elindultunk hozzá.

*

- Kössz, hogy haza hoztál! – nyomtam egy puszit Zayn arcára, majd kiszálltam a kocsiból.
- Nincs mit! Jó éjt! – válaszolt.
- Neked is!
Becsuktam az ajtót és bementem a házba. Anyuék már aludtak, szóval csendben leraktam a gördeszkámat a helyére majd felsurrantam a szobámba. Lezuhanyoztam, majd pizsamát húztam és lefeküdtem aludni. Most már nem esett nehezemre elaludni.
Reggel szokás szerint a napsugarak ébresztettek, vagyis azok nem hagytak vissza aludni. Ezért tízkor kénytelen voltam felkelni. Elvégeztem a szokásos reggeli rituálét, majd lementem reggelizni.
-Jó reggelt! – köszöntem apunak, aki a pultnál újságot olvasott.
- Jó reggelt Catty! Örömmel látom, hogy nem vesztél el az este… - mosolygott az orra alá, miközben lapozott.
- Igen jól vagyok.
- Nem is tudtam, hogy ennyi srác oda van érted…
- Ezt meg hogy érted? – fordultam apa felé.
- Zayn is ugrott a kérésedre, meg a volt barátod is keresett az este… Apropó! Vele mész a bálba?
- Egy – tettem fel a mutató újjam – Zayn nincs oda értem és auuuu… hát nem Troy-jal megyek a bálba hanem Zaynnel, de…
- Ahha…
- Naaaa, hallgass meg. Szóval. A srácok mind jönnek a barátnőikkel és csak nekünk nincs párunk ezért együtt megyünk.
- Persze, persze én is erre gondoltam… - vette fel az újságot és újra olvasni kezdte.
- Nem hiszel nekem mi? – kérdeztem.
- Nem áááám.
- Ahogy akarod… - fordultam vissza a félkész reggelimhez.
Reggeli után egy üveg vízzel és egy csomag ropival bevackoltam magam a stúdióba és hozzá láttam a maradék tanulnivalóhoz. Csak ebédelni mentem föl. Vacsorára meg már kész lettem.
Már pizsamában ültem az ágyban és a gépemet kapcsoltam be, amikor Sophie hívott.
- Szia Sophie! Mizu? – kérdeztem.
- Sziaaa! Figyu te holnap hányra mész a suliba? – kérdezte Sophie.
- Tízkor kezdek, szóval háromnegyedre már ott kell lennem.
- Szuper, akkor szokásosan találkozunk!
- Rendben.
- Ééééés hallom van párod a bálra…
- Gyorsan terjednek a hírek…
- Mondtam én, hogy több van köztetek… - kuncogott.
- Nem Sophie még mindig nincs. De csak nekünk nem volt kit elhívni ezért összeálltunk. És mi szinglik fogunk a legjobbat bulizni!
- Ahha. Még mindig nem hiszek ebben.
- Miért nem hisz nekem senki?? – emeltem az égnek a tekintetem.
- Ki nem hisz még? – kérdezte.
- Apa…
- Oooo Mr. D. Imádom apukádat! Egyet értek vele.
- Amúgy meg pont jól jött, mert Troy is hívott és ez biztosabb ok arra, hogy miért nem megyek vele…
- Mi?? Miről maradtam le?
- Tegnap este Zaynnel mentem deszkázni és… - elmeséltem neki gyorsan a tegnap estét, majd vártam a reakcióját.
- Nem értem… - szólalt meg Sophie – Komolyan nem értem azt a gyereket…
- Én sem, viszont a telefon számlánk érdekében folytassuk ezt gépen – nevettem.
- Oki! Szia! – köszönt el gyorsan Sophie.
- Szia! – köszöntem, majd kinyomtam a telefont. Felmentem skype-ra és ott folytattuk tovább Troy kitárgyalását. Éjfélkor kaptunk észbe, hogy menni kéne. Kikapcsoltam a gépem, elnyújtóztam az ágyamban és elaludtam.
Reggel a telefonom rettenetes ébresztőjére keltem. Hogy utálom ezt… Reggeli teendőim el végeztével átmentem a gardróbba és összeszedtem az ünneplőmet. Ing, fekete szoknya és magas sarkú. Tegnap kivasaltam a hajam, de dolgozatírásnál nagyon zavar ezért inkább összefogtam. Leszaladtam reggelizni, majd fogmosás, egy kis smink és készen is vagyok. Pont időben indultam el otthonról és kilenc óra negyvenre értem a sarokra, ahol Sophie már várt.
- Jó reggelt! Hogy érzed magad? – kérdeztem Sophietól.
- Jó reggelt! Kissé izgulok…
- Dettó. Megvesszük ma a jegyeket?
- Persze! Doga után aula?
- Na ná! Sok sikert! – öleltem meg, amikor megálltunk a terme ajtója előtt.
- Neked is! – mondta majd bement én meg tovább mentem a saját termemhez.
A tanár öt perccel előbb jött be, névsort olvasott, majd kiosztotta a feladat lapokat. Másfél óránk volt összesen a teszt kitöltésére. Kétszer is átnéztem a válaszaimat, majd beadtam és 10 perccel a vége előtt távoztam a teremből. Amint kiléptem a teremből megkönnyebbültem hisz már csak egy vizsgát kell túlélnem, de az lesz a legnehezebb számomra. Elindultam a lépcső felé és abban a pillanatban , nyílt Sophie termének az ajtaja és pont Ő lépett ki rajta.
- Na hogy ment?? – kérdeztem.
- Ijjjjj jóóól – ugrott a nyakamba – A műelemzésem meg egyszerűen csodás lett! Remélem… Neked?
- Mindent tudtam! Aztán kérdés, hogy jól vagy rosszul…
- Hát ez az! Akkor beugrunk a dirihez?
- Persze! – válaszoltam és elindultunk az igazgatói irodába. Gyorsan megvettük az öt jegyet majd elhagytuk az iskolát.
- Olyan jó érzés, hogy nincs több vizsga, már csak várni kell – mondta Sophie.
- Csak a saját nevedben beszélj…
- Uuuu tényleg… Bocsi! De ügyes leszel!! Már alig várom!
- Remélem különben ugrott a zeneakadémia…
- Hogy van a két kis vizsgázóm? – karolt át minket Harry hirtelen.
- Úristen te hogy kerülsz ide? – ijedtem meg.
- Jöttem a két csajomért. – válaszolt mintha tök egyértelmű lenne.
- Ez mind szép és jó, de én még maradok. Próbálunk szerdára… - mondtam.
- Awww – szomorodott el Sophie – De holnap már lazítasz ugye? – kérdezte.
- Ááá szerintem sík ideg leszek… - válaszoltam.
- Akkor ezen segíteni kell! – mondta Harry – Úgy is megígértem… Szóval Catty holnap ketten elmegyünk a vidámparkba! Ugye nincs harag édesem? – fordult Sophie felé.
- Dehogy! Végre egy közös programotok lesz! Csütörtökön Cat úgyis az enyém lesz – kacsintott rám Sophie.
- Olyan jó, hogy vagytok nekem! Így magától szerveződik az életem és nekem semmit nem kell csinálni – nevettem, majd megöleltem őket – Most viszont megyek…
- Rendben. Csak ügyesen! – nyomott egy puszit a fejemre Harry.
- Sziaaaaaaa – ölelt meg jó szorosan Sophie.
- Igyekszem! Sziasztok! – köszöntem el és visszamentem a suliba.
Próba után már nyugodtabban mentem haza viszont már majd éhen haltam. Nem volt elég ebédre az a pogácsa, amit a suliban ettem. Szerencsémre volt a tegnapi vacsorából maradék ezért nem kellett elkezdenem főzőcskézni. Megmelegítettem és beültem a nappaliba a tv elé elfogyasztani. Csak úgy kapcsolgattam a csatornákat és a mese csatornánál állapodtam meg. Már befejeztem az evés, de még mindig mesét néztem, amikor apa hazaért.
- Szia Catty! – köszönt.
- Szia apu!
- Hmmm az én 19 éves kislányom mesét néz? – kérdezte, amikor meglátta mi megy a tv-ben.
- Ahham. Azt még szabad!
- Jól van. Mit szeretnél vacsorázni? – puszilta meg a fejemet.
- Azt a sajtos-tejszíes husit…
- Rendben. Van kedved segíteni?
- Persze – álltam fel és kikapcsoltam a tv-t.
Vacsora után lezuhanyoztam és gépezni nem volt kedvem ezért csak mindenféle krimiket néztem a szobámban. Lefekvés előtt egy picivel jött az üzenet:

„10-re ott leszek érted. Időben reggeliz, mert nem akarom, hogy rosszul legyél nekem! xxH”