Egészen egy bevásárló központig sétáltunk Zaynnel.
- Van kedved mozizni? – kérdeztem, amikor megláttam az óriás
plakátokat.
- Mire vetettél szemet?
- Másnaposok 3. Láttad már?
- Nem, de érdekel. – válaszolt Zayn és már nyitotta is nekem az ajtót –
Hölgyem.
- Köszönöm! – mosolyogtam és bementem. Elkacskaringóztunk egészen a
mozi pénztárig és kértem két jegyet. És mivel Zaynt is úriembernek nevelték
ezért újra meg lettem hívva. Nem szeretem
ha a srácok úgy fizetnek helyettem, hogy nem járok velük. Nem mintha Harryn és
Zaynnen kívül lenne ilyen… Igaz, hogy nem rég ettünk, de a büfében is jól
bevásároltunk popcornt, nachost és üditőt. A mozi nagyon jó… lett volna, ha a
közepénél nem veszik észre, hogy ki mellett ülök és pár lány nem kezd el
dedikálósdit játszani. Nem tudom a srácok, ezt hogy bírják. Na jó személy szerint csak az zavart, hogy
ugye mellettem dumáltak, meg beálltak elém és dölöngélnem kellett, hogy lássak.
De szerencsére 10 perc alatt lezavarták a dolgot. Mikor vége lett a filmnek és
felkapcsolták a lámpákat Zayn hirtelen nagyon elkezdett sietni. Össze szedtük a
szemetünket és már spuriztunk is kifelé. Majd egy kicsit később Zayn újra
lelassított.
- Ez mi volt? – kérdeztem.
- Imádom a rajongóinkat, de most nem volt kedvem még fényképeket is
csinálni.
- Áááá… Értem.
- Főleg, hogy te is itt vagy és téged nem akarlak feltartani.
- Köszönöm! – mosolyogtam rá – Ennek örömére menjünk haza.
- Rendben.
Mivel a srácok elvitték a kocsikat, mi tömegközlekedéssel mentünk haza.
A sulinál lévő megállónál leszálltunk és onnan hazasétáltunk. az idő jól
elrepült mert már majdnem besötétedett.
- Köszönöm, hogy haza kísértél! – álltam meg a járdán.
- Igen?
- Hányra jöjjek érted?
- Hétre és akkor stílusosan késünk – kacsintottam, majd leültem a ház
előtti fűre és hátradőltem.
- Öhm… Te mit csinálsz? – kérdezte értetlen fejjel Zayn.
- Én most az eget fogom nézni. – jelentettem ki.
- Miért nem a kertben?
- Mert ahol fű van, ott fa is van és attól nem látok… - magyaráztam.
- És azt hiszed, hogy itt hagylak egyedül feküdni az utcán?
- Ki kérem magamnak, a füvön fekszem! – tettem fel a mutató ujjam.
- Akkor is, ha nem bánod megvárom, míg kibámészkodod magad…
- Én nem bánom. Van még hely bőven… - ütögettem a mellettem lévő füves
részre.
- És még te nem értetted, miért fetreng Niall a földön… - emlékeztetett
a fürdőszoba előtt történtekre miközben leült én meg csak elröhögtem magam. Egy
ideig csöndben feküdtünk és néztük
az eget, majd megtörtem a csendet.
- Neked van olyan dolog, amit nagyon szerettél volna csinálni, de
egyszerűen nincs érzéked hozzá?
- Van persze… Például a tánc. Az a spontán nagyon jól érzem magam tánc…
Neked?
- A rajz. Van néha, hogy elképzelek valamit vagy látok valamit, amit
nagyon szeretnék lerajzolni, de egyszerűen képtelen vagyok… Pedig a fejembe
egész szépen sikerül…
- Majd megtanítalak…
- Tényleg? – fordítottam felé a fejem és a szemébe néztem.
- Persze! – mosolyodott el.
- Például – néztem vissza az égre - Daisyt próbáltam sokszor
lerajzolni, de mindig elment. Nem maradt egy helyben…
- Majd valami egyszerűbbel kezdjük…
Megint csönd állt be köztünk, majd megéreztem az esti hűs szellőt,
amitől kirázott a hideg és közelebb bújtam Zaynhez.
- Hideg van Cat most már menj be. Eleget néztük az eget. – szólalt meg
Zayn, amikor megérezte a libabőrt a kezemen.
- De még csak most kezdenek látszani a csillagok… - vitáztam, mint egy
5 éves.
- Majd megnézzük, amikor lesz rajtad valami pulcsi, de így ujjatlanban
nem maradhatsz…
- Hát jó – tápászkodtam fel – olyan vagy, mint az anyám… meg Harry..
- Olyan, aki aggódik az egészségedért? Ha nem bánod ezt bóknak veszem.
– mosolyodott el, majd elkísért az ajtóig – Meg fogom várni míg bemész…
- Ez esetben Jó éjt Zayn! – adtam egy puszit az arcára, majd
benyitottam a lakásba.
- Jó éjt Cat! – mosolygott.
Vacsorára toppantam be, amiből a mai kajafogyasztásom miatt nem túl
sokat ettem. Segítettem elpakolni a koszos edényeket, majd felmentem a
szobámba. Még az ágyból néztem egy kicsit a tv-t, majd elaludtam.
Mikor reggel lementem pizsiben reggelizni Sophie és Harry már megint
itt voltak.
- Én imádlak titeket, de úgy érzem otthon nem annyira ha már kora
reggel itt lógtok… - csoszogtam be a konyhába és elővettem egy müzlis tálat.
- Én Tomért jöttem, mert elmegyünk golfozni. – tette fel mentegetően a
kezét Harry és ebben a pillanatban meg jelent apu.
- Én meg nem hagyom ki az ingyen fuvart – nevetett Sophie, mire
elismerően bólintottam.
- Jó reggelt kincsem! – nyomott puszit a fejemre apa – Mehetünk Harry?
- Na ná! Szia édes! – nyomott egy csókot Sophie szájára Hazz – Szia
Catty! – adott nekem egy puszit, az arcomra persze – Aztán találjatok valami
csini ruhát! – kacsintott és elmentek apuval. Elkészítettem a reggelimet, míg
Sophie ecsetelte a tervét a mai napra.
- Oké szóval felöltözök és megyünk vásárolni… - értelmeztem az
elhangzottakat.
- Háth... röviden… igen. – nevetett. Miután elkészültem megindultunk a
ruhakereső utunkra. Mivel apa Harryvel ment, így mi mehettünk az ő kocsijával. Éppen
a második báli ruha boltban próbáltam fel a milliomodik ruhát, amikor Sophie
egy sárga földig érő ruha költeményben jelent meg.
- Wow Sophie ez gyönyörű! – dicsértem meg.
- Igen? Eddig nekem is ez tetszik a legjobban. – válaszolt miközben
nézegette magát a tükörben – És te hogy állsz? – fordult felém.
- Pffff cefetül… Ebben a sátorban képtelenség, hogy én táncoljak… -
céloztam az óriási abroncsra.
- És ez a lilás rózsaszín nem a te színed – méregetett a szemével –
gondolkodjunk valami másban.
- Jesszus, de már majdnem mindent felpróbáltam… Na segít ki ebből a
habcsókból – fordultam meg, hogy Sophie kikösse a fűzőmet – Neked viszont
nagyon jól áll ez a ruha…
- Szerintem őt választom – mosolygott rám a tükörben – Veled viszont
tovább megyünk a következő boltba.
- OMG! Hosszú napunk lesz… - szontyolodtam el. És teljesen jogosan
ugyan is a következő boltban sem találtunk semmit, ami nagyon megfogott volna.
Az utolsó boltba jártunk, ahova még hajlandó voltam bemenni és épp egy pink
ruhából bújtam ki, amit az eladó erőltetett rám, amikor Sophie előállt egy
ruhával.
- Ezt vedd fel! És gyere ki. – nyújtotta be a próbafülkébe a darabot és
elvette az éppen levetett rózsaszín ruhát. Unottan belebújtam a ruhába, majd
kimentem a nagytükör elé és elbámultam magamon. Ez is egy pánt nélküli, földig
érő ruha volt, mint Sophié, de ennek a mellrészét teljesen befedték a kis
csillogó fehér kövek.
- Na hogy tetszik? – kérdezte Sophie bujkáló mosollyal.
- Ez gyönyörű! – simítottam végig a türkizkék anyagon – Mi lenne velem
nélküled…
- Hát nem sok minden – nevetett – Tetszik? Tényleg?
- Tökéletes!
- Akkor rakassuk el és menjünk cipő után nézni. – lelkesedett.
- Egy feltétellel! – tettem fel a mutató ujjam.
- Mi az? – nézett meglepődve.
- Előtte megebédelünk… - tettem a hasamra a kezem és kiskutya szemekkel
néztem.
- Rendben – nevetett Sophie.
Sophie kedvenc cipőboltjához
legközelebbi Nando’s-t céloztam meg.
- Oké holnap 5-re foglaltam magunknak időpontot a fodrászhoz – mondta
Sophie, amikor leültünk az ebédünkkel egy asztalhoz.
- Szuper! – válaszoltam.
- Anyuék viszont kiharcolták, hogy otthon készülődjek… Le akarnak
fotózni Harryvel a lépcsőn, mint a filmekben… - forgatta a szemét Sophie.
- Édesek. – jegyeztem meg – Jó étvágyat!
- Neked is! – válaszolt Sophie és nekikezdtünk az ebédünkhöz. Elég
lassan fejeztük be ugyanis végig beszélgettünk.
- Na, jó megiszom a vizem és mehetünk. – töröltem meg a számat, majd a
poharamért nyúltam, mikor megcsörrent a telefonom. – Szia Harry! – vettem fel.
- Szia Catty te vitted el Tom verdáját? – szólt bele kicsitt aggódva.
- Tudtam, hogy valamit elfelejtettem… Ne haragudjatok!
- Huh… Semmi gond, de Tom már majdnem a rendőrséget hívta…
- Jaj… És siessünk vissza vagy még mehetünk cipőt venni?
- Ööö pillanat! –mondta Harry és halkabban hallottam, hogy épp apával
beszéli meg a dolgot – Mehettek nyugodtan Tom itthonról fog dolgozni.
- Szuper! – örültem meg.
- És hogy álltok?
- Már csak a cipő kell…
- Jól van! Sophie ruhájának a színét meg majd súgd meg!
- Mindenképp!
- Na hagylak titeket vásárolni. Sophiet csókolom!
- Okés! Szia Hazz.
-Szia Catty! – köszönt, majd ki is nyomta a telefont.
- Miért hívott? – kérdezte Sophie.
- Elfelejtettem szólni, hogy elhozzuk a kocsit… És csókol téged – nevettem el magam, ahogy kimondtam.
- Nah helyes! – nevetett barátnőm.
- Mehetünk?
- Persze! – bólintott Sophie. Szerencsére már az első boltban találtunk
alkalomhoz illő magas sarkúkat, de nem akartunk még hazamenni ezért beültünk
egy Starbucksba kávézni és beszélgetni. Öt óra körül vetődtem haza és le is
mentem a stúdióba egy kicsit zenélni. Apuék az este a vacsorán kívül nem sokat
láttak ugyanis utána rögtön felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam, pizsibe bújtam
és az ágyban gépeztem illetve a tv-t is bekapcsoltam. Hajnali egy körül pedig
takarodót fújtam.
A reggeli napsugarak tíz óra körül kergettek ki az ágyamból. Ebben a
pár hétben mióta a fiúk itt vannak nem mozogtam annyit, ezért úgy döntöttem,
hogy elmegyek futni. Egy kevés reggeli után felöltöztem, előkerestem a fülhallgatómat,
bepakoltam a deszkás övtáskámba, amit átvetettem a vállamon, összefogtam a
hajam és elindultam. A ház előtt bemelegítettem, majd kocogva indultam el és
egyenletesen felgyorsultam normális tempóra. Jó negyven perce futás után
betértem a kedvenc kávézómba, ahol általában futás után szoktam pihenni.
Benyitottam és mint mindig nem voltak túl sokat és ezért is szeretem én annyira
ezt a helyet. No meg a kávé is jó.
- Jó reggelt! – léptem a pulthoz – Egy…
- Tejes kávét két cukorral. - fejezte be a mondatom az eladó. - Hiányoltalak
az elmúlt három hétben… - kezdte elkészíteni a kávém.
- Na, jó kezdesz megijeszteni… Honnan tudod? - ráncoltam össze a
homlokom.
- Nem sok ember teszi be ide a lábát, de aki igen az általában
rendszeresen. Én meg egy idő után megjegyzem az alakokat. Te vagy, aki futás
után jön, majd iszol egy tejes kávét a sarok asztalnál, miközben zenét
hallgatsz és relaxálsz vagy mi. De a nevedet még mindig nem tudtam kitalálni.
- Na és arról a hölgyről is így tudsz mindent? – mutattam egy nőre a
kávézóban.
- Ezt nem nevezném mindennek, de azt elárulhatom, hogy neki a neve
közel sem érdekel annyira, mint a tiéd. – könyökölt a pultra és mélyen a
szemembe nézett - A tejeskávéja kedves…
- várta hogy kisegítsem.
- Nem adom ilyen könnyen magam. – kacsintottam és letettem a pénzt a
pultra – De ha épp szüneted lenne nyugodtan csatlakozhatsz hozzám. Tudod hol
találsz. – mosolyodtam el és elindultam a sarokasztal felé. A srácnak sem
kellett több kipattant a pult mögül és odaült hozzám.
- Na és mesélj Tejeskávé mi volt az oka a látogatásaid hiányának? –
kérdezte.
- Vizsgák és, hogy megjelent a gyerekkori barátom. – kortyoltam bele a
kávémba.
- Szóval végzős vagy…
- Úgy néz ki.
- És mióta nem láttad, a barátod?
- Látom nem olvasol bulvár szemetet… Ez tetszik! Három éve nem
találkoztunk.
- Szóval híres emberről van szó.
- Uhhum… - kortyolgattam tovább a kávém.
- És te is bekerültél miatta az újságba? – kérdezte mire csak
bólintottam – Hogy hívják az illetőt?
- Ügyes próbálkozás, de nem mondom meg… - Rákeresne és az enyémet is megtudná.
- És hogy sikerültek a vizsgáid?
- Jól, főleg az impró, de majd holnap kiderül. – Láttam rajta, hogy nem
érti, hogy ez mit jelent – Zeneszerző szakra járok és át kellett írni egy
számot… - magyaráztam.
- Ide jársz a pár utcával odébbi suliba? – kérdezte meglepetten.
- Igen. Mert?
- A húgom is oda jár…
- Tényleg? Ki?
- Több esélyem van, ha nem tudod – vigyorodott el.
- Főleg, hogy te próbálkozol nálam és nem a húgod – könyököltem az
asztalra.
- Igazán jó érv… - hajolt ő is előre – Akkor, ha jól sejtem ott leszel
este a bálon…
- Soha nem akartál nyomozó lenni? – kérdeztem, mire elnevette magát.
- Ne ilyen szép lányok után kellene nyomoznom… - beszélt egyre
halkabban miközben közelebb hajolt.
- Micsoda bók… - suttogtam szinte. A következő pillanatban egy csók
következett volna, ha jól sejtem, amit nem hiszem, hogy visszautasítottam
volna, de megszólalt az ajtó felé függesztett kis csengő, ami egy vásárlót
jelentett.
- Fenébe… A fél tizenkettes fekete… - húzódott el és nem bírtam ki,
hogy ne röhögjem el magam – Bocsáss meg! – állt fel és rohant kiszolgálni egy
öltönyös férfit, aki gondolom fekete kávét iszik. Összeszedtem a cuccomat és
visszavittem az üres csészémet a pulthoz és megvártam míg az öltönyös fizet.
Addig pedig a kiszolgáló srácot méregettem és megláttam a névjegykártyát a
pólóján. Hogy ezt eddig nem vettem észre.
- Köszönöm a kávét! – szóltam oda a sráchoz.
- Már mész is? – kérdezte kicsit szomorúan.
- Bálra kell készülnöm nem? – tettem fel a költői kérdést – Viszlát Aron! – nyomtam meg a nevét, hogy
emlékeztessem, Ő még nem tudja az én nevem. Nem vártam meg míg megkérdezi,
kinyitottam az ajtót, ami szokás szerint csilingelt és kiléptem a friss
levegőre és sétálva elindultam haza.
Nagyon gyorsan lezuhanyoztam, majd neki láttam ebédet főzni magamnak.
Egy jó másfél óra alatt lezavartam az ebédet, úgy hogy el is fogyasztottam, meg
elpakoltam. Jóllakottan dőltem le az ágyamra és bekapcsoltam a tv-t. Egy
mesecsatornán állapodtam meg, ahol épp valami nagyon agyzsibbasztó mese ment.
Nem szándékoztam semmi értelmes műsort keresni, mert éreztem, hogy majd
leragadnak a szemeim, ami nem volt ellenemre. Délutáni alvás buli előtt sosem árt.
Egy rémes sikolyra keltem, amitől először szívrohamot kaptam, majd
rájöttem, hogy csak a tv-ben megy valami gyilkolászós mese. Ki is kapcsoltam a
tv-t, majd megnéztem mennyi az idő. Fél négy múlt öt perccel. Még bőven van időm elkészülni. Egy órán
át készülődtem az arcpakolástól kezdve a zuhanyzáson át a körömlakkozásig. Már
nem volt semmi a hajamon kívül, aminek a szépítésével megpróbálkozhatnék. Ezek
után felöltöztem valami laza ruhába és gördeszkával elindultam a fodrász szalonba, ahova már
Sophie természetesen előbb érkezett, mint én. Beültünk egymás mellé a hajmosó
székekbe és vártuk a hajmosással egybekötött kellemes fejmasszást. Mire készen
lettünk én már agyilag is kész voltam a pletyka áradattól, amiket ott
hallottam. A fodrászok rosszabbak, mint a pletyka lapok. Tisztelet a
kivételnek. Sophie haja hullámosra készült és pár tincsét hátul összetűzték,
hogy ne omoljon az arcába. Illetve beletűzdeltek kis sárga virágokat a hajába,
ami illik a ruhájához. Az én hajamon ellenben alig látszik, hogy fodrász
dolgozott, ugyan is egy kontyba lett össze tűzdelve hátul és két oldalt egy-egy
tincs szabadon maradt, amiket meg begöndörítettek. Még valami csillámló
spray-el is le akarták fújni a hajunkat, de kedvesen visszautasítottuk. Nem azok a lányok vagyunk. Fizettünk,
majd elfogadtam Sophie mamájától egy fuvart, hogy gördeszkázás közben ne jöjjön
szét a hajam. Ahogy beléptem a lakásba megcsapott a tészta illata, tehát apu
itthon van.
- SZIA APAAA! – kiáltottam, majd lerugdostam a cipőmet és bementem a
konyhába.
- Szia Catty! – köszönt, míg én
adtam neki egy puszit.
- Anyu? – kérdeztem, miközben elloptam egy darab tésztát.
- Mindjárt megjön.
- Szupi! – ültem fel a pulthoz – És akkor eszünk ugye?
- Persze – nevetett apu.
- Sziasztok! – szűrődött be anya hangja az előszobából, majd mi is
üdvözöltük anyut és elkezdtem megteríteni.
- Szép lett a hajad kincsem! – ült le az asztalhoz anyu.
- Köszönöm! – mosolyogtam és elkezdtem szedni a tésztából, amit közben
apu behozott.
- És mikor látunk a ruhádban? Már bekészítettem a kamerát – kacsintott
apu, mire elnevettem magam.
- Hát… jól bezabálok, fogat mosok, felöltözök, Sophie… ööö Sophie nem
sminkel ki… - javítottam ki magam, amikor eszembe jutott, hogy nincs itt -
Akkor sminkelek és utána.
Minden úgy is történt, ahogy felvázoltam apunak, addig, amíg meg nem
akadtam azzal, hogy nem tudtam felhúzni a ruhám cipzárját.
- Anyuuuuuuuuuuuuuuuu! – kiáltottam kínomban, miután eleget szenvedtem
vele sikertelenül.
- Mond édesem! – jelent meg az ajtómban – Oooo de gyönyörű vagy! –
hatódott meg kissé.
- Segíts a cipzárral légyszi – kértem, mire már mögém is pattant és
gond nélkül felhúzta. Hogy ez nem jutott
eszembe előbb. – És ha már itt vagy nem szeretnél segíteni sminkelni? –
mosolyogtam rá.
- Ezer örömmel!
Anyu segítségével időben készen is lettem, mikor Zayn csöngetett. Anyu
előre ment, hogy köszönjön Zaynnek én pedig felhúztam a magas sarkú, majd
követtem anyut. Elsőként apuék reakcióját figyeltem, amikor megláttak a ruhában
és teljes sikert könyveltem el magamban. Majd Zaynre néztem és láttam, hogy Ő is
meg van elégedve a kinézetemmel. Sőt! Nem mellesleg irtó jól nézett ki
öltönyben. Látszik, hogy frissen van borotválva az arca és a hajába is sok
munkát fektethetett, hogy ilyen jól néz ki. Miután apu levideózta a bevonulóm,
meg csinált egy rakat képet rólunk végre elszabadultunk otthonról. Amikor
kiléptem a házból meglepődtem, hogy egy limuzin áll a ház előtt. De egy óriási.
- Hát ez? – kérdeztem.
- 20 emberre vagy ezt választhattuk vagy egy kisbuszt. És az este
hercegnőinek jár ilyen verda nem? – kacsintott.
- Végülis egyszer van ilyen. – indultam az autó felé.
- Várj egy pillanatot! – matatott a zakójában, majd előhúzott egy kis
dobozkát – Parancsolj! – nyitotta ki a dobozt, amiben egy csuklócsokor volt.
- Zayn… Igazán nem kellett volna – motyogtam, de megfogta a kezem és a
csuklómra húzta a csokrot.
- De igen! – mosolygott rám.
- Köszönöm! És milyen jól megy a ruhámhoz. – nézegettem – És kiszúrtam,
ám azt is, hogy a kendőd is passzol hozzám – mosolyodtam el.
- Lehetséges, hogy valamikor beszéltem Sophieval… - csinált úgy mintha
nem emlékezne rá.
- Nem baj! Köszönöm szépen! – adtam egy puszit az arcára, amit egy ezer
vattos mosollyal nyugtázott, majd kinyitotta nekem a limuzin ajtót.
- Köszönöm! Ismét. – nevettem, majd beszálltam és már Sophie szorosan
megölelt mielőtt köszönni tudtam volna.
- Sziasztok! – köszöntem és végig mértem az arcokat és egy lány volt
csak, akit még nem ismertem. Niall barátnőjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése