25. rész

- Az a mi titkunk - kacsintottam Zaynre mosolyogva.

- Cat, gyertek már! - kiáltott Sophie utánunk.

- Bocsi! – fordultam meg és a limuzin felé indultam, amiből az imént kiáltott ki a barátnőm. Beszálltunk az autóba, a sofőr becsukta utánunk az ajtót, majd a kocsit megkerülve beszállt és elindultunk. Alig tettünk meg pár métert, amikor az első pezsgő dugója kirepült a tetőablakon.

- És góóóóóóóóóóóóóóól – kiáltott Louis, az akció végrehajtója – Hááááááá háááááá – próbálta imitálni a közönség zúgását, mi meg jót nevettünk. Szép sorban töltött mindenkinek egy keveset és már el is fogyott az első üveg pezsgő. Sophie megkocogtatta a pezsgőspoharát, mire felé fordultunk. A szokásos óriás mosoly ült az arcán és egyenesen rám nézett.

- Nagyon remélem, hogy nem buktunk meg a vizsgákon és megérte a munkát! – nyújtotta a poharát.

- Oh azt én is! – nevettem és koccintottam vele.

- Amiben közreműködtünk tuti max pont… - mondta Hazz.

- Te egoista… – röhögtem.

- Van mire… - folytatta Hazz.

- Khm… - krákogott Niall mire mind felnevettünk.

- Akkor a csajok vizsgájára, - kezdte Liam - Harry egójára és erre a szép estére! – tartotta a poharát.

- Egészségünkre! – mondta mindenki egyszerre, majd koccintottunk. Mire megittuk a pezsgőt elértünk a Temze partjára.

- Nézzetek ki gyönyörű a város! – mondta Danielle, aki már a látványt csodálta az ablakon keresztül.

- De gyönyörű! – reagált Nicole.

- Kiállhatunk a tetőablakba? – kérdezte Eleanor.

- Persze! – vágtam rá.

- Csak cseréljünk helyet – mondta Zayn és megkezdtük a helycserés támadást, ugyanis mi ültünk az autó végében ahol a tetőablak volt. Pár embert megtaposva heves bocsánatkérések közepette, csak sikerült, hogy Louis és Eleanor ki tudjanak állni az ablakba.

- Úristen, de szép! Nézd Boo Bear! – hallottuk Eleanor hangját.

- Egy ideje már téged nézlek, annál nem lehet szebb. – hallottuk halkabban Louis válaszát, majd csönd… Vajon mit csinálnak? Oké, ez költői kérdés volt.

- Awww – néztünk össze a lányokkal. A fiúknak sem kellett több a térdükre támaszkodva nagyokat pislogva sóhajtottak egy nagyot.

- Micsoda férfi ez a Louis – kezdte lányos hangod Niall. Én nem bírtam ki hogy ne nevessem el magam, de a lányok szúrós pillantásokat vetettek kedveseikre.

- Ki néz ki még? – kérdezte Louis, amikor visszatértek közénk Eleanorral.

- Uuu mi baj van? – nézett körbe Eleanor.

- Mindenki Louist akarja – sóhajtott Zayn és hátradőlt.

- Mi? – nevetett El.

- Édesem nézz csak rám és megkapod a választ – pózolt be Louis, mire már mindenki elnevette magát.

- Mehetünk mi? – kérdezte Danielle, mire mindenki bólintott. Az újabb helycserés támadás után Niall szólalt meg elsőként.

- Miért zene nélkül nyomatjuk? – nézett körbe.

- Mert eddig nem tetted fel ezt a kérdést! – válaszolt Harry - Zayn kapcsolj valamit.

- Party all day, all night DJ Malik, DJ Malik… - dúdolgatott Zayn, míg bekapcsolta a zenelejátszót – adjatok egy telefont gyerekek vagy valami klasszikus zene rádiót kapcsolok nektek…

- Az enyém jó lesz? – kérdezte Nicole.

- Persze! – vette el Zayn és már csatlakoztatta is. Keverésre állította lejátszót és valami olyan szólalt meg, amit nem ismertem, de tetszett.

- Micsoda party lett itt – mondta Liam, amikor visszaültek.

- Most mehetünk mi? – kérdezte Sophie és egy perc múlva már a tetőablakban álltak Harryvel. Utánuk Nicole-ék mentek, majd már csak mi maradtunk Zaynnel.

- Wow! Ez tényleg gyönyörű! – csodáltam meg a kivilágított Tower Bridget, amin épp áthaladtunk.

- Most mondjam, hogy egy ideje téged nézlek és nálad nem gyönyörűbb? – kérdezte Zayn.

- Épp kérni akartam. – nevettem.

- Nem fázol? – kérdezte és levette a zakóját, majd a vállamra terítette én meg neki dőltem miközben átkarolt.

- Köszönöm!

- Nincs mit!

Így figyeltük csendben a város, amely elhaladt mellettünk, majd hirtelen Zayn megmozdult.

-Auuu – kiáltott fel Zayn, én meg majdnem visszahuppantam a kocsiba – Mi a szent szar volt ez?

- Jól vagy? – kérdeztem miután megkapaszkodtam a kocsiba és visszatért az egyensúlyom.

- Bocs Zayn! – hallottuk Liam hangját – Nem kellett volna megengedni, hogy Harry nyissa ki a pezsgőt…

- Hát ezzel egyet értek… - válaszolt Zayn.

- Mi van? – néztem értetlenül. Nem állt össze a kép.

- Eltalált a pezsgő dugójával… Te meg vagy? – kérdezte.

- Ááá értem… gyökér! És persze! – mosolyodtam el – Viszont nem akarok kimaradni a pezsgőzésből, szóval visszaülök… - vettem le a zakót a vállamról.

- Egyet értek – bólintott Zayn.

- Köszönöm! – nyomtam a kezébe a ruhadarabot és adtam neki egy puszit, majd visszaültem a helyemre. További két üveg pezsgőt fogyasztottunk el, míg kocsikáztunk és beszélgettünk, majd egyre halkabb lett a társaságunk.

- Éhes vagyok! – jelentette be Niall.

- Mikor nem? – kérdezte Nicole és nyomott egy csókot Niall szájára.

- Minket kiraktok otthon? El mindjárt alszik – puszilta meg barátnője fejét Louis, aki a mellkasára dőlt.

- Szóljatok, ha tévedek, de szerintem elég volt a móka mára – mondta Liam.

- Nem tévedsz és még holnap egy biziosztást is túl kell élnünk Cattel… - mondta Sophie.

- És semmit nem találtam ki Mrs. Petersonnak! – kaptam észbe.

- Nem utálod azt a nőt? – kérdezte Hazz.

- Dehogynem! Pont azért! – vágtam rá.

- Nem értem… - mondta Danielle.

- Cat valami szívatásra gondol… - segítette ki Sophie.

- Ja… - reagált Danielle.

- Az elmúlt hetekben túl jól viselkedtem… - dőltem hátra sértetten.

- Biztos? – súgta a fülembe Zayn mire oldalba könyököltem. Egész jól palástolta fájdalmát vagy csak gyenge vagyok. Liam szólt a sofőrnek, hogy mehetünk hazafele és így sorban kirakott minket. Zaynnel maradtunk a végére, mert én még nem voltam álmos Zayn pedig nem hagyott egyedül. Mikor megérkeztünk hozzám Zayn szólt a sofőrnek, hogy még várjon, majd oda kísért az ajtóhoz.

- Köszönöm, hogy elkísértél és bocsi, hogy folyton eltűntem… - álltam meg az ajtó előtt.

- Semmi gond! Nem vagyok már öt éves, akit nem lehet egyedül hagyni.

- Jó persze, de na…

- Ez szép magyarázat volt – nevetett.

- Jól van na, nem vagyok a szavak embere… - boxoltam bele a kajába.

- Mondja ezt a zeneszerző…

- Jó a dalírás az más… Ne húzz fel! – figyelmeztettem.

- Inkább meg, ha szabad kérnem…

- Tessék? – esett le az állam, majd elröhögtem magam – Te perverz!

- Szólj, ha ellenedre van… – hajolt közelebb a két kezével pedig a fejem mellett támaszkodott az ajtónak.

- Egyáltalán nem zavar sőt! – ragadtam meg a zakóját és éreztem azt a különös érzést a hasamban. Éreztem a kellemesen meleg leheletét a nyakamon és már vártam, hogy hozzám érjenek az ajkai, de nem tették. – Kérlek, ne menj el – suttogtam.

- Muszáj… a szüleid… - mondta és éreztem a hangjában, hogy most ő sem hagyna itt szívesen.

- Leszarom, alszanak…

- Reggel haza hozlak. – nézett a szemembe barna szemeivel.

- Tökéletes! – válaszoltam és már vissza is ültünk a kocsiba. Átvetettem a lábaimat Zayn ölén és amint eligazította a sofőrt már az ajkaimnak esett.

- Ha nem a management intézné a kocsit, már itt magamévá tennélek – mondta két csók között, ami engem még jobban feltüzelt. Mikor megérkeztünk a sofőr elég ügyetlenül fékezett le én meg megharaptam Zayn ajkát.

- Baszki ne haragudj! – szabadkoztam és letöröltem a felrepedt szájáról azt a két csepp vért.

- Semmi! Menjünk! – nyitotta ki az ajtót, nyomott valami borravalót a sofőr kezébe és mondta, hogy Richard majd intézi a többit. Ahogy bejutottunk a házba Zayn el sem engedett. Még az ajtót is úgy zárta be, hogy engem az ajtónak szorított finoman és a nyakamat csókolgatta. Majd megállt egy ponton és megéreztem a fogait, majd hogy szívni kezdi a nyakamat. Miután végzett a nyakammal felkapott az ölébe és átkulcsoltam a lábamat a derekán. Lerúgta a cipőit, majd elindult velem fel az emeletre…

Reggel arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt és hiába fordultam meg nem változott a dolog ezért megijedtem, kinyitottam a szemem és felültem. Egy pillanat kellett hozzá, hogy felfogjam Zaynnél vagyok, aki ott aludt mellettem. Ezzel a lendülettel vissza is dőltem az ágyba, amivel felriasztottam szegény hétalvót.

-Basszus ne haragudj! – néztem rá ijedten.

- Semmi… - válaszolt rekedtes hangon, mire az ajkamba haraptam, ezt látva ő is elmosolyodott – Kielégíthetetlen lány!

- Örülj neki! Amúgy is én csak élvezem az életet…

- Inkább a szexet.

- Az kérlek szépen szerves része az életnek… - magyaráztam, mintha valami nagy elméletet fejtegetnék.

- Hát persze! Inkább azt meséld el nekem, miből kifolyólag került fel ez a csinos kis felirat ide a csípőcsontod mellé – húzta le egy centit a bugyimat, hogy kilátszódjon az egyetlen és valószínűleg utolsó tetoválásom.

- Na na – csaptam rá a kezére – Ne nyúlkáljon Mr. Malik!

- Tegnap nem volt ellenedre – vigyorodott el – Na de most komolyan miért pont „Don’t Let Me Go”?

- Tini szerelem átka. Aztán volt egy idő, hogy utáltam, de most már tetszik. Nem is lett olyan rossz…

- Kibe voltál ilyen szerelmes?
- Akit összevertél…

- Ó…

- Ó bizony… Nem láttam a fától az erdőt…
- Értem és miért pont úgy, hogy ne látszódjon?

- Egyrészt, mert azért annyira nem ment el az eszem, hogy olyan helyre rakjam, ahol anyáék meglátják. Másrészt pedig, akinek szól, az úgy is megtalálja. – kacsintottam.

- Nem arról volt szó, hogy mi nem fogunk össze jönni? – kérdezte mosolyogva.

- Jó te külön eset vagy! – legyintettem – Mennyi az idő?

- Tizenkettő.

- Huh… akkor sietnem kell! – pattantam ki az ágyból, de kicsit megszédültem.

- Hop hop vigyázz! – kapta el a karom Zayn.

- Túl gyorsan álltam fel… - fogtam a fejem. Miután rendbe jöttem megkerestem a ruhámat és gyorsan felkaptam – Zayn felhúznád, kérlek? – fordultam hozzá, mikor a nadrágját vette föl.

- Persze! – jött oda és közben végigmérhettem a felsőtestét. Kerestem egy hajgumit a táskámban, majd felkötöttem a hajam, de amint belenéztem a tükörbe láttam, hogy ez nem jó ötlet. Egy lila folt éktelenkedett a nyakamon.

- Szépen megjelöltél… – szóltam oda a bűnösnek, miközben kirángattam a hajgumit a hajamból.

- Bocsáss meg, legközelebb máshova kapod – kacsintott, majd felvette a pólóját. Zayn kocsival hazavitt és szintén elkísért az ajtóig.

- Ha valaki kérdezi elaludtam a kocsiban és nem akartál felkelteni oké? – néztem Zaynre.

- Rendben!

- Öröm önnel üzletelni! – bólintottam – Legyen szép napod este találkozunk! – nyomtam egy puszit az arcára, majd bementem a házba. Gondosan eligazgattam a hajam, majd beköszöntem a nappaliba apáéknak. Miután végig szenvedtem a vallatást (Mi van a ruhámmal?, Hol voltam?) és a kioktatást az utazással kapcsolatban végre felmehettem fürdeni. Bekapcsoltam valami zenét és beálltam a zuhany alá. Tegnap voltam fodrásznál, de olyan jól esett a hajamat is megmosni. Miután végeztem a zuhannyal jól megtöröltem a hajam, de nem szárítottam meg. Majd elvégzi a természet. Felvettem ideiglenesen otthoni ruhát, majd lementem a garázsba a bőröndömért. Az elvem, hogy mindegy mennyi időre megyünk, mindig legyen több ruha a kelleténél, hisz a repülő, busz vagy kocsi úgyis elviszi A-ból B-be. Sosem tudhatjuk, mikor történik valami az aznapra tervezett ruhánkkal. Amúgy gyorsan tudok pakolni. Leraktam a gardrób közepére a bőröndömet, majd beledobáltam mindent, amit szükségesnek véltem, majd az ágyamra borítottam mindent és szépen összehajtogattam őket és úgy raktam el a bőröndbe. Röpke egy óra alatt kész is voltam. Ekkor anya szólt, hogy menjek le ebédelni utána meg készüljek az évzáróra. Búcsúzásképp anyu lassagnat csinált, ami az egyik kedvencem ezért jól be is ebédeltem belőle. Ez után felvettem a szokásos unalmas fekete szoknya fehér blúz ünneplőt, rátűztem a végzős szalagot és ekkor pattant ki az agyamból, hogy mivel is hozom a frászt Mrs. Petersonra. Egy last minute ötletnek nem is rossz. Csináltam egy laza sminket, majd vészhelyzet esetére a lila foltot a nyakamon is lefedtem alapozóval, bár így is látszott ezért a jobb oldalra tűrtem a hajamat. Bedobtam a magas sarkúmat a hátizsákomba és felvettem egy zoknit. Lerobogtam a lépcsőn felhúztam a nike cipőmet és a hónom alá csaptam a deszkámat.

 - A suliban találkozunk! – kiáltottam és már kint is voltam nehogy anyuék elcsípjenek tornacsukában. Pár pillanat alatt el is gurultam a suliig és persze a sarkon már Sophie várt.

- Jaj Cat… - kezdte mire meglóbáltam a hátizsákom és megértette, hogy van nálam rendes cipő is – akkor jó. Nem hagyhattam volna, hogy így menj fel a bizidért …

- Imádlak! – öleltem meg – De ez az utolsó lehetősségem és csak ennyi telik tőlem… Borzalmas…

- Na gyerünk mutogassuk a csukádat! – karolt belém Sophie és nevetve indultunk a suli felé. A többi diák pillantása egyáltalán nem érdekelt. Az aulában viszont Mrs. Peterson azonnal kiszúrt.

- Miss Davis! Mi ez a lábbeli? – sipítozott.

- Egy nike darab asszonyom! Mellesleg magának is szép jó reggelt! – válaszoltam vigyorogva.

- Azonnal menjen haza és vegye át!

- Sajnálom, de nincs kedvem – vontam meg a vállam.

- Ha nem szerez magának egy alkalomhoz illő cipőt elintézem, hogy ne vehesse át a bizonyítványát! – kiabált vörös fejjel.

- Igazán? – lelkesedtem – Megtenné ezt kettőnkért? Hogy jövőre is ide járhassak? Imádom maga vénasszony! – öleltem meg, majd Sophie után siettem, akivel már rég megbeszéltük, hogy nem kell mellettem állnia(mindkét értelemben), ha balhézom – Hallod ezt Sophie?! Micsoda hír!

Hallottam, ahogy Mrs. Peterson sarkon fordul és idegesen tipeg el az irodájába egy csésze, nyugtató teáért. A szekrényeknél lefékeztünk és gyorsan átcseréltem a cipőmet. Szerencsére elég az ünnepség után kiüríteni. Majd elfoglaltuk a helyünket a tegnapi táncparkettre helyezett székeken. A szülők pedig a lelátókon gyülekeztek. Egy negyed óra ücsörgés után végre elkezdődött az évzáró a végzősöknek. Az igazgató úr elmondta a beszédét, mialatt én a szememmel megkerestem a lelátón anyuékat. Ott ült egy kupacban mindenki anyuék, Sophie szülei és még Harryék is eljöttek. Harry, Anne és Gemma. A beszéd után az igazgató megkezdte a névsorolást és átadta az érettségi eredményt illetve a vizsga eredményeket. Érdekes volt figyelni, hogy vagy óriás vigyorral vagy szomorúbb képpel jönnek le a színpadról a végzősök illetve, hogy teljesen másnapos vagy elviselhető állapotban vannak. Már készültem, hogy feláljak, amikor nem az én nevemet, hanem a névsorban az utánam lévő ember nevét mondták. Ezzel a kis cipős húzással vágtam el a jövő évemet? Csak nem akar az a banya jövőre is itt látni… Ez biztos csak valami tévedés… Egyre jobban pánikoltam és Sophie sem értette a dolgot. Majd egy srác körbe forgolódott az előttem lévő sorban.

- Csak én maradtam ki a sorból? – kérdezgette.

- Nem! Én sem kaptam bizit… - válaszoltam.

- Jó akkor nem vagyok egyedül… - jelentette ki majd előre fordult. Hát ezzel nem lettem okosabb…

- 85%-os lett a vizsgám… - nyávogott a mögöttem lévő sorban Tina – Magasan a legjobb a zenei évfolyamban…
- Ha ez a legjobb, akkor az elég szégyen… - motyogtam, de persze, hogy meghallotta.

- Ne haragudj, de aki nem kapott bizit az meg se szólaljon…

Nem válaszoltam neki semmit, mert lefoglalt, hogy kihívták Sophiet.

-Na milyen lett? – kérdeztem, amint visszaült mellém.

- 95 százalék! – mutatta meg Sophie a bizonyítványt.

- Ez csodás! - öleltem meg.

- Tudtam, hogy a Novellámmal lesz egy kis gubanc… Összecsaptam… - vonta meg a vállát.

- Ha ez csak 5% levonás akkor, ha valamit oda figyelve írsz az nagy siker lesz!

- Remélem! – nevetett. Még vagy fél órát kellett kibírni a döglesztő melegben, mire végére ért a névsor és már készültem, hogy megkérdezzem a dirit, hogy miért nem olvasta a nevem.

- És most szeretném, ha a következő diákok kifáradnának a színpadra. – folytatta az igazgató – Catherin Davis zeneszerző szak,…

Kalapáló szívvel álltam fel és indultam el a színpad felé. Minden évfolyamból kihívtak egy diákot, tehát nyolcan álltunk kint a színpadon.

- Ezek a diákok, mind szép eredményt értek el az érettségin, - kezdte az igazgató - de most a vizsgákról szeretnék beszélni… Minden diákunkra rendkívül büszkék vagyunk… - jaj ne most jön, hogy kivéve… - De mégis mindig a legjobb eredményt elérőké a legnagyobb a dicsőség. Kedves szülők és diákok bemutatom az idei végzős évfolyam legjobb vizsga eredményt elérő diákjait a különböző szakokon.

Egy kő esett le a szívemről. Az nem nagy cucc, ha elértem a 90%-ot, amit Tina nem…

- Ezennel is gratulálok önöknek! – fordult felénk az igazgató – De még így is ki kell emelnem valakit! – tette fel a mutató ujját – Rég nem örvendtünk ilyen szép eredménynek az egyik szakon… - Jesszusom, mint az Xfaktor sorsolása… Gyerünk már!! – Catherin Davis kerek 100 százalékos eredményt ért el a vizsgáján, amilyen szép eredmény zeneszerző szakon igen ritkaság és ráadásul idén ő ért el egyedül 100 százalékos eredményt az egész évfolyamból. Gratulálunk! Lépj előre kérlek.

Előre léptem kezet fogtam az igazgatóval, aki átnyújtott a bizonyítványom mellett egy borítékot is. Mindenki lelkesen tapsolt és még Harry fütyülését is kihallottam a tömegből, amin elnevettem magam. Én voltam az egyetlen, aki nevetve hagyta el a színpadot. Ezután még az igazgató lezárta az ünnepséget és sikerekben gazdag további tanulmányokat kívánt nekünk. Kész vége. Többet nem jövök vissza, mint diák ebbe az iskolába. Elsőként persze Sophie gratulált az eredményemhez, majd Mr.Roberts is megkeresett, hogy elmondja mennyire büszke rám és kaptam tőle valami ajándékot is. Tőle könnyes búcsút vettem, majd megkerestem a szüleimet. Ők is gratuláltak, majd Harryék is felbukkantak.

- Gemma! – kiáltottam.

- Catty! – ölelt meg szorosan – Ajjj de hiányoztál te lány! Milyen csini csaj lettél. – nézett végig rajtam miután elengedett.

- Hát igyekeztem! – nevettem – Úgy hiányoztál! – öleltem meg megint.

- Gyere ide te stréber! – szólalt meg Harry, Gemma mögül.

- Áhh ez csak nektek köszönhető… - utaltam a tegnapi egoista hozzászólására, majd őt is megöleltem.

- Tudom, de ssss – kezdte halkan – hagyjuk meg őket abban a hitben, hogy ilyen ügyes vagy…

- Hülye – nevettem el magam, majd elengedtem – Kersztanyu! – álltam tovább.

- Legügyesebb, okosabb és szebb keresztlányom! – ölelt meg Anne.

- És az egyetlen… - egészítettem ki.

- Ah az részlet kérdés – legyintett – Nagyon büszke vagyok rád!

- Köszönöm! – mosolyogtam.

- Catty – szólt apu – Sophiékat meghívhatom, hozzánk egy italra?

- Persze nem mennek sehova. – válaszoltam.

- Szuper! – mondta és már el is ment intézkedni.

Egy fél óra múlva el is jutottunk haza, hogy igyunk egyet az eredményeinkre Sophieval. Majd egy órás nagy családi hepaj után Sophiék és Harryék haza mentek, hogy a turné előtt családban is töltsenek egy kis időt. Mi is így tettünk. Miután átöltöztem utazó ruhába és minden kimaradt dolgomat elpakoltam leültünk a nappaliba, hogy együtt nyissuk ki az igazgatótól kapott borítékot és Mr. Roberts ajándékát.